Ez a magyar lány lett a világ egyik legjobbja Felnőttképzés
Eduline

Ez a magyar lány lett a világ egyik legjobbja

Egy magyar lány, Borsos Tünde Petra, a Corvinus Egyetem idén végzett hallgatója második lett az EY (Ernst & Young) nemzetközi adóversenyén. Az egykori hallgató most kipróbálhatja magát a londoni EY-nál, hazatérve pedig már adótanácsadói állás várja a cég budapesti irodájában.

A képen Borsos Tünde Petra a kínai Elaine Yi Longgal, valamint az indiai Archit Jhingonnal látható

A versenyen a világ huszonöt országának legtehetségesebb fiataljai mérték össze képességeiket. Rövid időn belül Borsos Tünde Petra a második magyar fiatal, aki bekerült a legjobbak közé az EY (Ernst & Young) globális versenyén. A világversenyt 2012-ben a magyar nemzeti győztes, Osikovicz Edit Ágnes nyerte meg. Ő akkor a négynapos bostoni megmérettetésen húsz ország legjobbjait utasította maga mögé, jelenleg felváltva az EY budapesti és New York-i irodáiban dolgozik adótanácsadóként.

„Fantasztikus lehetőség és megtiszteltetés volt számomra, hogy nemzetközi szinten képviselhettem Magyarországot az adóversenyen. A legelismertebb adószakértők oldalán láthattunk bele a szakma rejtelmeibe és szélesíthettük tudásunkat. Nagyon várom már a külföldi tapasztalatszerzést, és Budapestre hazatérve az itteni feladataimat is” - monda Borsos Tünde Petra, a világverseny döntőse.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.