Évente 250 szakmunkást képeznek az Audinál Felnőttképzés
MTI

Évente 250 szakmunkást képeznek az Audinál

Évente 250 szakmunkástanuló vesz részt az Audi Hungaria Motor Kft.-nél a duális szakképzésben; a napokban 150-en kezdték meg gyakorlati vizsgájukat a vállalatnál.

A vállalatnál a 2001-ben indított duális szakképzésben eddig 1400 tanuló szerzett szakmunkás-bizonyítványt, tízből kilencen a cégnél kezdték meg szakmai pályafutásukat, a többiek fele pedig később lépett be az Audihoz.

Jelenleg 11 szakmában (autógyártó, autószerelő, autóelektronikai műszerész, járműfényező, karosszérialakatos, gépgyártás-technológiai technikus, gépi forgácsoló, mechatronikai technikus, villanyszerelő, szerszámkészítő, automatikai technikus) 250 tanuló folytatja tanulmányait a duális szakképzés rendszerében. A modell sikerét számos szakmai versenyen elért siker is alátámasztja - jegyzeték meg.

Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, a duális szakképzést és a jól felkészített munkaerő-utánpótlást a vállalat sikerének zálogaként tekintik, mindkettő az Audi Hungaria hosszú távú személyügyi stratégiájának pillére.

A társaság kiemelte: a szakmunkásképzés területén a vállalat évek óta együttműködik a Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola és Kollégiummal, a Pattantyús Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola és Általános Művelődési Központtal és a Kossuth Lajos Szakközép-, Szakiskola és Kollégiummal. A képzések az Audi 8,2 millió eurós beruházással megvalósult győri oktatóközpontjában zajlanak.

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.