Diplomáztál, vagy nem jutottál be egyetemre? Hétezer forintodba kerül majd havonta Felnőttképzés
Eduline

Diplomáztál, vagy nem jutottál be egyetemre? Hétezer forintodba kerül majd havonta

A felnőtt lét igazi ízét érezhetik meg, akiknek nem lesz elég pontszámuk, illetve kilépnek az egyetem kapuján.

Akik az érettségi vagy a diploma megszerzése után nem folytatjátok a tanulmányaitokat, és munkát sem találtok, saját zsebből kell fizetnetek az egészségügyi szolgáltatási járulékot, vagyis a TB-t, amelyért cserébe az ingyenes egészségügyi alapellátást kapjátok.

A havi 7050 forintos díj fizetését a tanulói vagy hallgatói jogviszony megszűnése után 45 nappal kell elkezdenetek. Bár az őszi félévre szóló diákigazolvány-matricák március 31-ig voltak érvényések, a hallgatói jogviszony már a záróvizsga-időszak, illetve az érettségi időszak utolsó napján megszűnik. A MÁV és a Volán járatain a diplomázott fiatalok a 26 év alatti kedvezményt tudják még igénybe venni szerencsésebb esetben.

A különböző diákkedvezményekről korábban ITT számoltunk be.

Nem kell fizetnetek, ha újabb tanulói vagy hallgatói jogviszonyt létesítetek, ha munkaviszonyban, közalkalmazotti, közszolgálati vagy más szolgálati jogviszonyban álltok, esetleg álláskeresési támogatásra (azaz munkanélküli segélyre), táppénzre, terhességi-gyermekágyi segélyre, gyermekgondozási díjra vagy segélyre, gyermeknevelési támogatásra, ápolási díjra vagytok jogosultak, vagy rászorultság alapján mentességet kaptok.

A másik lehetőség, ha pályakezdőként munkát vállaltok. A pályakezdőként különböző lehetőségeitek vannak az érettségi is a diploma után:

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Egyiptomban él, de Magyarországnak szállítja a dicsőséget a 18 éves nyíltvízi úszó Campus life Székács Linda

Egyiptomban él, de Magyarországnak szállítja a dicsőséget a 18 éves nyíltvízi úszó

Tóth Diána nyíltvízi úszó nevét kevesen ismerik itthon, pedig 18 évesen már olyan teljesítményeket tudhat magáénak, amelyek világszinten is figyelemre méltóak. A fiatal lány Egyiptomban él és itt is készül a versenyekre, ennek ellenére a dobogóra mindig magyar zászlóval áll, holott támogatást sem anyagi, sem tárgyi formában nem kap Magyarországtól.