Diákmunka: kevesen keresnek ötszáz forintnál többet Felnőttképzés
Eduline

Diákmunka: kevesen keresnek ötszáz forintnál többet

Évente 130 ezer diák dolgozik, a legtöbben a nyári szünidő idején - írja a Magyar Hírlap szombaton.

diákmunka

Több mint 130 ezer diák dolgozik idén nyáron

Évente 130 ezer diák dolgozik, a legtöbben a nyári szünidő idején - írja a Magyar Hírlap szombaton. A bérek a minimálbér körül alakulnak, kevés munkaadó kínál 535 forintos órabérnél többet.

Laczi Péter, az Iskolaszövetkezetek Országos Szövetségének alelnöke elmondta: májustól az ügyfélszolgálati irodákon nagy a tumultus, jelentkezőkből júniusban, júliusban nincs hiány. Főként a felsőoktatásban részt vevő nappali tagozatos hallgatók dolgoznak, csupán a jelentkezők húsz százaléka középiskolás.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.