Czomba: több szakmunkásra és technikusra van szükség Felnőttképzés
MTI

Czomba: több szakmunkásra és technikusra van szükség

Több szakmunkásra, technikusra van szükség, mint amennyit a jelenlegi képzési rendszer kibocsát - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésekért és munkaerőpiacért felelős államtitkára pénteken, Székesfehérváron, a Fejér Megyei Kormányhivatal pályaválasztási kiállításán megtartott szakmai fórumon.

Czomba Sándor hangsúlyozta, hogy a szakiskolai képzés helyzetét romló demográfiai mutatók, előnytelen képzési struktúra, illetve bizonytalan szakmai tudás jellemzi, amely miatt egyszerre van jelen a munkanélküliség és a szakképzett munkaerő hiánya is. A magyar gazdaság felemelkedéséhez szükséges a jól képzett, megfelelő számú munkaerő  és a munkanélküliség újratermelődésének megakadályozása - hívta fel a figyelmet.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a szakiskolai rendszer átalakításának célja a szakképzés vonzerejének növelése, a kétkezi munka becsületének helyreállítása. Szerinte ennek egyik eszköze lehet, ha továbbtanulási lehetőséget biztosítanak a szakképzésben résztvevők számára.

Megjegyezte: 1990-ben 174 ezren végeztek középfokon, tavaly 120 ezren. Az 50 ezres csökkenés szinte kizárólag a szakiskolába belépő tanulóknál jelentkezik, miközben az ipar és a munkaerőpiac az ilyen végzettségűeket egyre inkább keresi.

Úgy vélte, minden törekvés hiábavaló, ha funkcionális analfabéták kerülnek ki az alapfokú oktatásból, mert velük nem lehet a szakiskolai képzést megreformálni. Ezért fontos, hogy az alapfokú oktatásból úgy jöjjenek ki a fiatalok, hogy az elégséges bizonyítvány mögött is legyen tudás és tartalom – mondta.

Czomba Sándor kiemelte: a duális képzés az egyik kiút, amelynek megerősítésekor sokkal jobban be kell vonni a cégeket a gyakorlati képzésbe, mert mindössze 3 százalékuk vesz részt benne jelenleg. Hozzátette: ahol nincs meg a megfelelő gyakorlati képzés lehetősége az iskolák környékén működő cégeknél, csak ott marad meg az iskolai gyakorlati képzőhely.

Az államtitkár elmondta:  Biztosítani szeretnék a szakképzési karrierutakat is, vagyis a szakmunkásoknak lehetőséget adnának a felsőfokú vagy technikusi tanulmányokra. Czomba Sándor hangsúlyozta: a magyar munkaerőpiacon „egyszerre van jelen Görögország és Németország is”, Győrben, Székesfehérváron, vagy a nyugati határszélen alacsony, vagy megszűnt a munkanélküliség, miközben például Szabolcs-Szatmár-Bereg megye ettől az ideális állapottól igen messze van. Az ottani városok is nehezen tudnak 10 százalék alatti rátát felmutatni, a kistelepüléseken azonban ez elérheti a 20-30 százalékot is. Rámutatott, hogy az alacsony iskolai végzettségűek számára sokkal zártabb a piac, a jelenleg regisztrált mintegy 400 ezer álláskereső közül 260 ezernek nincs szakképzettsége.

Emlékeztetett arra, hogy egyre inkább hiányzik a modern termelésbe bevonható és megbízható, széles körű alapismeretekkel rendelkező munkavállaló. Sem minőségben, sem mennyiségben nem áll rendelkezésre  a versenyszférában azonnal alkalmazható munkaerő - jegyezte meg.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?