Cseh diák nyerte a német nyelvű nemzetközi vitaversenyt Felnőttképzés
Eduline

Cseh diák nyerte a német nyelvű nemzetközi vitaversenyt

„Kell-e bojkottálni a nagyszabású sportesemények megrendezését azokban az országokban, ahol megsértik az emberi...

„Kell-e bojkottálni a nagyszabású sportesemények megrendezését azokban az országokban, ahol megsértik az emberi jogokat?” - erről a kérdésről vitáztak a diákok pénteken, a Vitázik a világ ifjúsága közép- és kelet-európai verseny döntőjében. A középiskolai tanulók részére szervezett német nyelvű vetélkedő utolsó fordulójába két cseh, egy lett és egy ukrán diák került be, a versenyt a 17 éves cseh Dominika Perlínová nyerte - áll a szervezők közleményében.

A döntőt, amelybe a részt vevő országok – Magyarország mellett Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Oroszország és Ukrajna – két-két legjobb vitázója jutott be, most először tartották Magyarországon. A magyar országos fordulót idén a budapesti Glöckl Szvetlána, illetve a bajai Krizsán Dániel nyerte. A projektet 2005-ben indították, és eddig nyolc ország ország több mint tízezer tanulója vett részt benne.

A Vitázik a világ ifjúsága arra ösztönzi a tanulókat, hogy kritikusan vizsgáljanak meg aktuális társadalompolitikai témákat. A német nyelvű viták során a diákok idegennyelv-tudásukat használják és fejlesztik - írják a közleményben.

„A vitára való készségben egy demokrácia minősége mutatkozik meg. Diktatúrában életveszélyes lehet az uralkodó véleménnyel szembeforduló szó, demokráciában viszont az ellenvélemény és kifejezése a létfenntartó oszlop“ – emelte ki Elmar Brok, az Európai Parlament Külügyi Bizottságának elnöke a döntő elején tartott köszöntőbeszédében.

Kassai Viktor, a 2011-es év legjobb játékvezetője, a projekt magyar fővédnöke elmondta: mivel munkája során neki is rengeteget kell érvelnie, nagyon örül, hogy jelen lehet, és tanulhat a vitákból.

A projekt támogatói a Goethe-Institut, az Erinnerung, Verantwortung und Zukunft Alapítvány, a Közhasznú Hertie-Alapítvány és a Zentralstelle für das Auslandsschulwesen. Milyen ingyenes nyelvtanulási lehetőségek közül válogathattok? Erről itt olvashattok, a Goethe Intézet nyelvvizsgáiról szóló cikkünket pedig itt találjátok.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.