"Ma még nem léteznek azok a szakmák, amelyek 10 év múlva a legkeresettebbek lesznek" Felnőttképzés
Eduline

"Ma még nem léteznek azok a szakmák, amelyek 10 év múlva a legkeresettebbek lesznek"

A nem hagyományos programozói képzéssel foglalkozó Codecool képviseli Magyarországot a 2017-es Európai Szakképzési Héten.

„A mai digitális kor legkeresettebb szakmáinak fele még nem létezett 10 éve, ahogy ma még nem léteznek azok a szakmák sem, amelyek 10 év múlva a legkeresettebbek lesznek. Ez azt mutatja, hogy az életünk végéig tartó önálló tanulás képessége segít minket abban, hogy értékes és szakmailag elismert szakemberekké váljunk. Ezért bátran biztatok mindenkit, hogy ha megrekedt a karrierje, vagy váltani szeretne, akkor merjen lépni, hiszen rengeteg lehetőség áll rendelkezésére ahhoz, hogy tanulással jobb irányba terelje életét” – mondta Beöthy Miklós, a Codecool mentora.

Az Európai Bizottság által szervezett Európai Szakképzési Hét több száz rendezvényt foglal magában szerte az Európai Unióban, amelyek célja, hogy minden korosztály számára bemutassa a szakoktatás és szakképzés, valamint a szakmai gyakorlatok előnyeit. Tavaly közel 1 000 rendezvényre került sor Európa szerte az Európai Szakképzési Hét keretében, amely közel 800 000 érdeklődőt ért el. A 2017-es rendezvény résztvevőinek száma a várakozások szerint még magasabb lesz.

"Az Európai Szakképzési Hét célja, hogy az emberek elsődleges választásként – és ne másodlagos lehetőségként – gondoljanak a szakképzésre és a szakmai tréningekre ” – mondta Marianne Thyssen, a foglalkoztatásért, szociális ügyekért, készségekért és munkaerő-mobilitásért felelős EU-biztos.

A „Találj rá a benned rejlő lehetőségre” mottóval futó kampány keretében a Codecool szeretné megmutatni az érdeklődőknek, hogy a szakképzés és a szakmai gyakorlat olyan okos választás, amely elősegítheti a színvonalas munkahelyek megteremtését és növekvő foglalkoztatást eredményezhet.

300-350 ezer forintot lehet keresni ezekkel a szakmákkal, néhány hónap tanulás után

Nettó 300 ezer forintot is kereshet egy pályakezdő technical writer, de az IT ügyfélszolgálatosok, a UX szakemberek kezdő fizetése sem sokkal alacsonyabb - írja a hvg.hu. A hvg.hu öt olyan munkakört mutatott be, amelyre néhány hónap alatt felkészülhetnek az informatikában tapasztalatlan dolgozók. Az „Informatikai fejlesztői karrier start program" például junior programozó pozícióra képez szakembereket 3-4 hónapos tanfolyamokkal.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.