Civil jogvédelmi képzés-sorozatot indított a Neki Borsodban Felnőttképzés
eduline/mti

Civil jogvédelmi képzés-sorozatot indított a Neki Borsodban

Roma civil szervezetek és kisebbségi önkormányzatok képviselőinek tart jogvédő képzést a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, hogy segítséget nyújtsanak a roma közösségből hozzájuk fordulóknak.

Képünk illusztráció

Muhi Erika, a NEKI igazgatója szombaton azt mondta, céljuk az, hogy az egy hónap múlva záruló program végén a hallgatók alakítsanak egy  egyesületet, amely átfogó segítséget nyújthat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő, jogsegélyszolgálatot igénylőknek, legyen az diszkriminációs ügy, vagy önkormányzatokkal, cégekkel, hatóságokkal szembeni jogérvényesítés.

A képzésben részt vevőknek olyan ismereteket oktatnak, amelyek "napi szinten" érintik a roma közösségeket, így főként a gyermekvédelem, a közmunka, a szabálysértések és a büntetőjog, valamint szociális kérdések témakörében - tette hozzá.

Az elmúlt években a vidéki jogvédő szervezetek sorra szűntek meg anyagi és emberi erőforrások híján, de a jogsegély-igény továbbra is jelentős, főként a borsodi térségben, ahonnan a panaszok túlnyomó többsége ebből a megyéből érkezik hozzájuk - mondta a NEKI igazgatója.

Beszámolt arról is, hogy az országban első alkalommal indult ilyen jellegű civil jogvédő képzést a Norvég Civil Alap támogatásával valósítják meg.

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában Közoktatás Székács Linda

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában

A szülők beleegyezését kérte egy honvédelmi alapismereteket is oktató iskola ahhoz, hogy tanórai keretek között lőtérre vigyék és légfegyverrel lőni tanítsák a tizenegyedikeseket. Van, akik szerint ez "izgalmas" és akár ahhoz is hozzájárulhat, hogy többen kedvet kapjanak a sportlövészethez, a legtöbben viszont élből elutasítják az órai fegyverhasználatot még akkor is, ha az elvileg felügyelt.