Bajba kerülhetnek a felnőttképzők: jön az új törvény, kevés az idő Felnőttképzés
Eduline

Bajba kerülhetnek a felnőttképzők: jön az új törvény, kevés az idő

Kormányközeli alvállalkozókat hozhat helyzetbe a jövő hónapban parlament elé kerülő új felnőttképzési törvény, amely...

Kormányközeli alvállalkozókat hozhat helyzetbe a jövő hónapban parlament elé kerülő új felnőttképzési törvény, amely újraszabályozná az iskolarendszeren kívüli szakmai képzését végző, piaci alapon működő vállalkozások jogi környezetét - írja a Népszava.

Várhatóan novemberben terjeszti a kormány az Országgyűlés elé az új felnőttképzési törvényt, amellyel a Fidesz saját, 2001-ben még az első Orbán-kormány idején elfogadott szabályozását akarja felváltani. Mivel a jogszabálytervezet tartalmi koncepcióját csak augusztus végén hozták nyilvánosságra, ha megszületik a törvény, a felnőttképző vállalkozásoknak alig egy-másfél hónapjuk lesz arra, hogy beszerezzék a szükséges engedélyeket, képzési programot, tananyagot készítsenek és fogadtassanak el.

A Népszavának nyilatkozó felnőttképzési cégvezetők szerint a kormánynak ezzel az a célja, hogy a független, piaci alapon működő felnőttképzőket bedöntse, és a tanfolyamindítási monopóliumokat "baráti", kormányközeli vállalkozóknak kiszervezze.

A lap emlékeztet: a tavaly elfogadott szakképzési törvény alapján a kormány hatalmas, több ezer tanulót foglalkoztató, állami fenntartásban lévő térségi szakképzési/felnőttképzési központokat akar létrehozni, így erős a gyanú, hogy a független intézmények tönkretételével valójában a konkurenciát akarják megszüntetni - írja a lap.

Már majdnem kereken négyes az érettségizők vizsgaátlaga; a matek húzhatta fel az idei eredményeket Érettségi-felvételi Székács Linda

Már majdnem kereken négyes az érettségizők vizsgaátlaga; a matek húzhatta fel az idei eredményeket

Az elmúlt évek legjobb érettségi vizsgaátlagát produkálta az idén érettségiző több mint 141 ezer tanuló. Csökkent a bukások száma, tavalyhoz képest matekból, töriből és magyarból is javítottak, ellenben az idegen nyelvekből rontottak a középszintesek. Összeszedtük, hogyan teljesítettek a főbb tárgyakból azok, akik idén tavasszal érettségiztek.