Minden második BGF-es külföldön dolgozna a diploma megszerzése után Felnőttképzés
Eduline

Minden második BGF-es külföldön dolgozna a diploma megszerzése után

A Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) alapképzési szakos hallgatóinak 49 százaléka már főiskolás évei alatt munkát vállal, a dolgozó hallgatók 73 százaléka a tanulmányaihoz kapcsolódó szakterületen szerez állást - derül ki a felsőoktatási intézmény kutatásából.

Az intézmény diplomás pályakövetési rendszere keretében folytatott kutatásának összegzése szerint a munkát vállalók többségének (40 százalék) állandó jellegű, határozatlan időtartamú szerződése van, és hasonló arányban (37 százalék) dolgoznak a hallgatók diák- vagy gyakornoki munka keretében. További 12 százalék alkalmi időszakos megbízással, 7 százalék határozott időtartamú szerződéssel helyezkedik el, míg 3 százalék megbízási jellegű munkát vállal.

A válaszadók 14 százaléka nyilatkozott úgy, hogy munkája kizárólag a tanult szakterületéhez kapcsolódik, további 59 százalék munkája pedig a választott, valamint az ahhoz kapcsolódó szakterületeknek egyaránt megfelel. 16 százalékuk a tanult tudományterülethez képest más területen dolgozik, míg 12 százalékuk felelte azt, hogy munkája bármely szakterületnek megfelel. 

A hallgatók 14 százalékának már van külföldi munkatapasztalata. A válaszadók 49 százaléka tervez a diploma megszerzését követően külföldi munkavállalást, 17 százalékuk nem szándékozik külföldön munkatapasztalatot szerezni, 34 százalékuk pedig még nem döntött.

A kutatást az intézmény azért végezte el, hogy feltérképezze az alapképzési szakos hallgatók munkavállalási szokásait, lehetőségeit. A felmérés szerint elsősorban a magas jövedelemszerzés, a szakmai, intellektuális fejődés, a vezető pozíció és az azzal járó sikeres karrier, valamint a munkanélküliség elkerülése motiválja a hallgatókat a diploma megszerzésében. 

Az adatfelvétel a 2013/2014-as tanév tavaszi szemeszterében, önkitöltős kérdőíves módszerrel történt 438, az adatfelvétel idején az intézménybe beiratkozott alapképzéses hallgató körében.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.