Ingyenes nyelvtanfolyamok: újabb 700 képzés közül válogathattok Felnőttképzés
eduline/mti

Ingyenes nyelvtanfolyamok: újabb 700 képzés közül válogathattok

724 képzéssel bővült a Tudásod a jövőd képzési kínálata: minimális önrésszel vehettek részt informatikai és nyelvtanfolyamokon. Az új képzések október 20-tól indulnak: íme, a legfontosabb tudnivalók.

A Tudásod a jövőd programba akkor jelentkezhettek, ha már elmúltatok 18 évesek, és nincs tanulói vagy hallgatói jogviszonyotok, vagy költségtérítéses szakon tanultok. Előnyben vannak a hátrányos helyzetű településen állandó lakhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező és a 45 éven felüli munkavállalók. A támogatást a program honlapján található képző intézményeknél lehet „beváltani” informatikai, valamint idegen nyelvi, alap- és középfokú (A1, A2, B1, B2) képzésekre.

A programban összesen százezren vehetnek részt: az új, október 20-tól november 20-ig induló képzésekre összesen 10 500-en regisztrálhatnak. A képzési támogatás összege maximum 90 ezer forint lehet. A tanfolyam díjának minimum öt, hátrányos helyzetű településeken élők esetében minimum két százalékát kell saját zsebből fizetni. A támogatást 2014. augusztus 31-éig befejezett képzésekre lehet felhasználni.

A képzések 142 kistérség 335 településén indulnak, ezek közül 200 hátrányos helyzetű - közölte a projektért felelős Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) pénteken. Hozzátették: a projektben felhasználható források elosztását a régiók fejlettségi szintje határozza meg. Miután a Közép-magyarországi Régió az EU meghatározása szerint fejlettebb régiónak számít, így a felhasználható forrás kisebb, mint a többi régióban.

Az eddig képzésre jelentkező magánszemélyek száma 93 518, közel 42 500-an hátrányos helyzetű kistérségekben élnek. A jelentkezők közül 34 478-an 45 év felettiek. A regisztráltak száma meghaladja a 290 000-at - közölte a KIH. A Tudásod a jövőd programmal kapcsolatos összes cikkünket itt találjátok.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.