Így szerezhettek akár két szakmát is teljesen ingyen, ha nem vettek fel egyetemre Felnőttképzés
Székács Linda

Így szerezhettek akár két szakmát is teljesen ingyen, ha nem vettek fel egyetemre

Később akár az egyetemi felvételiben is pontokat érhet.

Bár a felvételi ponthatárok kihirdetését követő első néhány napban ijesztő lehet, ha nem vettek fel titeket az egyetemre, valójában azonban ez nem a világ vége. Felsőoktatás helyett választhatjátok azt, hogy a következő felvételi időszakig egy érettségire épülő, kettő vagy hároméves képzésben vesztek részt és valamilyen szakmát szereztek, amit később akár pontokra is válthattok a felvételi során. Mindezt ingyenesen.

Az első kettő szakma megszerzése az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül mindenkinek ingyenes az állam által és az állammal együttműködési megállapodást kötött fenntartó által fenntartott intézményben

- írja a honlapján az Innovatív Képzéstámogató Központ (IKK).

Ráadásul, mivel már rendelkeztek érettségivel, nektek nem kell közismereti tárgyakat tanulni. Csupán a szakirányú oktatáshoz kapcsolódó tárgyakat kell teljesíteni, a szakmatanulás ideje alatt pedig akár ösztöndíjat is kaphattok és a diákigazolványotokat sem veszítitek el.

Azt, hogy milyen szakmákat sajátíthattok el okleveles technikusképzésben, ide kattintva nézhetitek meg.