A kutatásból kiderül, hogy a mesterséges intelligencia és a digitalizáció minden eddiginél nagyobb szerepet kap, emellett egyre fontosabbá válnak az egyéni teljesítmények – mindezzel párhuzamosan azonban a munkahelyi nemi egyenlőtlenségek továbbra is makacsul fennállnak.
A KPMG Global Female Leaders Outlook című nemzetközi kutatásából kiderül: a női vezetők rekordgyorsasággal alkalmazkodnak a változó környezethez, miközben új hangsúlyok jelennek meg a vállalati fókuszban.
Magyarország az Európai Unió sereghajtója női tudósok és mérnökök arányában
A felmérés szerint 2025-re a női döntéshozók több mint fele (56%) a technológiai beruházásokat tartja elsődleges célnak – ez duplája a két évvel korábbi aránynak. Eközben a HR-alapú kezdeményezések iránti érdeklődés jelentősen visszaesett (74%-ról 44%-ra). A mesterséges intelligencia már nem csak innovációs eszköz, hanem a versenyképesség és a vállalati túlélés kulcsa lett – fogalmaz Rakó Ágnes, a KPMG partnere.
A diszkrimináció még mindig jelen van
Bár egyre több iparágban bővül a női vezetők aránya, a nemi egyenlőség továbbra is kihívás: a válaszadók kétharmada szerint az elmúlt három évben személyesen tapasztaltak valamilyen munkahelyi diszkriminációt vagy elfogultságot a nemük miatt.
Karrierépítés belülről
Új trend rajzolódik ki a női karrierutakban is: a többség már nem vált céget, hanem belső előrelépésre koncentrál. Ebben kiemelt szerepet kapnak a szakmai kapcsolatok és tudatosan épített hálózatok: 66% szerint ezek ma már elengedhetetlenek a vezetővé váláshoz. Ennek részeként a közösségi média is előtérbe került, 81% üzleti célokra is aktívan használja ezeket a platformokat.
Félnek telefonon beszélni és állásinterjún részt venni a Z generáció pályakezdői
Pozitív jövőkép a kihívások ellenére
Gazdasági nehézségek ellenére is a női vezetők 90%-a bizakodó vállalatuk jövőjét illetően, sokan árbevétel- és létszámbővülést is várnak. A technológiai fejlődés, az adaptív gondolkodás és a belső tartalékok adják a stabil alapot az előrelépéshez.