Megjelentek a középiskolások ingyenes jogosítványszerzéséhez szükséges törvénymódosítások Felnőttképzés
Székács Linda

Megjelentek a középiskolások ingyenes jogosítványszerzéséhez szükséges törvénymódosítások

Szeptembertől a középiskolai oktatás része lesz a KRESZ, a jövőben pedig a gyakorlati oktatást a honvédség is megszervezheti.

Kihirdették a középiskolások ingyenes jogosítványszerzéséhez szükséges jogszabályváltozásokat a május 10-i Magyar Közlönyben - szúrta ki a Telex.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Tuzson Bence kormányzati államtitkár márciusban írt arról a Facebookon, hogy 2024. szeptember 1-től a középiskolások ingyenesen szerezhetnek B kategóriás jogosítványt. Később a miniszter egy újabb bejegyzésben pontosított; ebben azt írta, egyelőre csak a KRESZ és az egészségügyi tanfolyam lesz ingyenes. Ezek a középiskolai oktatás részéve válnak majd, míg a gyakorlati órákért továbbra is fizetniük kell a tanulóknak.

Az ezzel kapcsolatos, május 10-i Magyar Közlönyben kihirdetett 1988. évi I. törvény módosításában azt írják; a 2024. szeptemberében kezdődő tanévtől a középiskolákban is oktathatják az elméleti tananyagot, vagyis a KRESZ-t és a járműkezelési és -üzemeltetési ismereteket. Továbbá a gimnáziumok és szakiskolák az elméleti vizsgáztatásra is felhatalmazást kapnak, ehhez a közlekedési hatóság engedélyére sem lesz szükségük.

Ez egyébként az autósiskolákra kifejezetten negatívan hat, a Telex ugyanis emlékeztet arra, hogy elveszítik majd a legfiatalabb, 17-18 éves beiratkozóikat, ami évi 25-30 ezer fő közötti tanulószámot és több százmillió forint kiesést jelent.

A törvénymódosítás szerint ráadásul a jövőben a honvédség is tarthat gyakorlati autós oktatást és vizsgáztathat is majd, ennek részletei ugyanakkor egyelőre még nem ismertek. A lap küldött megkeresést a Magyar Honvédség sajtóosztályának, választ azonban egyelőre nem kaptak.

Papp Endre, az Autósiskolák Vezetőinek Országos Szervezetének (AVOSZ) korábbi elnöke attól tart, a középiskolai jogosítványszerzés és a honvédségi oktatók miatt nehéz helyzetbe kerülnek majd, idővel pedig el is tűnhetnek a piacról azok az autósiskolák, amiknek a bevételét a B kategóriás oktatás adja.

 

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni? Felsőoktatás Vendégszerző

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni?

Sokan álmodoznak arról, hogy külföldön tanuljanak, de amikor választani kell a brit és az amerikai egyetemek között, könnyű elveszni. Mindkét rendszer világszínvonalú, mégis másképp működik: eltér a tanórák felépítése, a felvételi folyamata, a közösségi élet és a mindennapok ritmusa. Ritli Zsanett írása, aki a University of St. Andrews alumnájaként és jelenlegi Fulbright-ösztöndíjas NYU hallgatóként mindkét felsőoktatási rendszerben első kézből szerzett tapasztalatot.