Decemberben az utolsó OKJ-s tanfolyamok is véget érnek Felnőttképzés
Eduline

Decemberben az utolsó OKJ-s tanfolyamok is véget érnek

Még most is zajlik számos olyan OKJ-s képzés, amelyet 2021 előtt indítottak. A tanulóknak az év végéig vizsgát kell tenniük.

Az új felnőttképzési rendszer lényege, hogy alapszakmát már csak szakképzési centrumokban lehet szerezni. Az üzleti alapon működő felnőttképzőknél 73 részszakma, valamint az úgynevezett programkövetelmények alapján folytatott szakképesítés közül válogathatnak a jelentkezők.

Zsuffa Ákos, a a Felnőttképzők Szövetségének (FVSZ) elnöke a VG-nek azt mondta, népszerűek maradtak a felnőttképzők és az általuk kínált képzések.

De mi az a részszakma? Jellemzően, bár nem feltétlenül, egy alapszakmának a része, például a kőműves részszakmája a vakoló kőműves. Ezzel szemben a szakmai képzések kifejezetten a munkaerőpiaci elvárásokhoz, a technológiai fejlődéshez igazodnak, vagyis ha igény mutatkozik egy bizonyos képzettség megszerzésére, rövid időn belül már el is indulhat az oktatás.

Az már most látszik, hogy a gépkezelői és az informatikai képzések iránt az átlagosnál nagyobb az érdeklődés.

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.