Kiszabadították az egy hete elrabolt nigériai diákokat Felnőttképzés
Eduline/MTI

Kiszabadították az egy hete elrabolt nigériai diákokat

A nigériai biztonsági erők kiszabadították csütörtökön azt a közel 350 iskolás fiút, akiket a gyanú szerint iszlamista fegyveresek raboltak el egy hete az ország északi részén.

Katsina állam kormányzója, Aminu Bello Masari az NTA állami televíziónak azt mondta, hogy a biztonsági erőknek sikerült kiszabadítaniuk mind a 344 fiút, akiket a szomszédos Zamfara állam egyik erdőségében tartottak fogva elrablóik.

"Megtaláltuk a fiúk többségét, de nem mindegyiket"

- mondta. A mentőakciót végrehajtó katonák bekerítették azt a helyet, ahol a diákokat fogva tartották, de parancsuk volt rá, hogy ne használják fegyvereiket. A kormányzó elmondta, hogy előzőleg közvetítőkön keresztül kapcsolatba léptek az emberrablókkal, hogy biztosítsák a gyerekek sértetlen elengedését. "Szerencsére megfogadták a tanácsunkat, és egyetlen lövés sem dördült el" - tette hozzá. A fiúkat visszaszállították Katsina államba, ahol orvosi vizsgálaton estek át, és még pénteken hazatérhettek családjukhoz.

Elrablásuk nagy figyelmet váltott ki Nigéria szerte, mivel a fekete-afrikai ország évek óta felzaklatott állapotban van a rossz biztonsági helyzet miatt, és élesen él a lakosság emlékezetében a Boko Haram 2014-es terrorcselekménye, amelyben 270 iskolás lányt hurcoltak el az északkeleti Chibok városból. Az eset hatalmas felháborodást váltott ki világszerte.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.