Elkészült a technikumok óraterve: nem fognak háttérbe szorulni a közismereti tárgyak Felnőttképzés
Eduline

Elkészült a technikumok óraterve: nem fognak háttérbe szorulni a közismereti tárgyak

A következő tanévre ajánlott minisztériumi óraterv szerint nem fog a műveltségi tárgyak rovására menni a gyakorlati képzés a szakoktatásban. A fő tárgyakból ugyanazt a tananyagtartalmat kell elsajátítani, mint gimnáziumban, de kevesebb lesz a testnevelésóra, nem lesz második nyelv és kötelező művészeti órák sem. Havi ösztöndíj minden tanulónak jár, de a sikeres vizsgázók háromszázezer forintos pályakezdési juttatást is kapnak.

Elkészítette az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a szakképző intézmények heti óraterveit, ami alapján az iskolák összeállíthatják a jövő tanévi programjukat. Ősztől a szakképző intézmények nagyobb szakmai szabadságot kapnak, az őket fenntartó centrumok pedig az adott térség igényei alapján biztosítják a stabil gazdálkodási kereteket, és gondoskodnak a szükséges fejlesztésekről - közölte a Magyar Nemzettel a tárca.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, az ősztől induló technikumi képzést közel 34 ezer diák választotta, ami sokkal nagyobb szám, mint az előző másfél évtizedben bármikor. Ezeken a képzéseken nagy hangsúlyt kap a gyakorlat, de az ITM óraterve szerint a fő tárgyakból - azaz matematikából, magyarból, történelemből és egy idegen nyelvből -ugyanazt a tananyagtartalmat, ugyanolyan óraszámban kell majd elsajátítaniuk a diákoknak, és az ötödik év végén ugyanúgy érettségiznek majd belőlük, mint a hagyományos gimnáziumokban.

A hatékonyabb tanulás érdekében a szakmai képzést és a közismereti órákat külön napokon szervezik meg a diákoknak, a terhelés pedig a tervek szerint egyenletesebbé válik az öt év alatt. Idegen nyelvből a 13. osztály végén, a többi érettségi tárgyból a 12. évfolyam végén is vizsgázhatnak a tanulók, így az érettségi bizonyítvány kézhezvétele előtt még javíthatnak is, ha szeretnének. A technikusi vizsgára az ötödik év végén kerül sor, és ekkor egyszerre két bizonyítványt vehetnek át a diákok.

Szeptembertől az óraszámok is változnak: magyarból valamivel kevesebb, matekból és történelemből viszont több órájuk lesz a diákoknak, mint most. Testnevelés már nem mindennap lesz, kötelező művészeti órákat (rajz, ének, mozgókép) nem írtak elő számukra. Mindemellett csak egy idegen nyelvet kell majd tanulniuk, de az azonos óraszámban, mint a gimnazistáknak. Természettudományból a 9. évfolyamon komplex óra lesz, a következő két évben pedig ezek közül külön-külön fogják tanulni azokat a tárgyakat, amelyek kapcsolódnak a választott ágazathoz.

Fontos változás lesz az is, hogy a nappali képzésben tanulók teljesítményük alapján részesülnek majd ösztöndíjban, amit tanulmányaik előrehaladtával munkabér válthat fel. Illetve szintén újdonság, hogy a tanulók a sikeres szakmai vizsga eredményétől függően egyszeri 150-300 ezer forint közötti összeget kapnak kézhez. Ezekről a juttatásokról itt írtunk részletesebben.

Idén tovább nőtt a szakképzésbe jelentkező nyolcadikosok száma

A középfokú oktatásban továbbtanulók csaknem kétharmada a megújuló szakképzést választotta. Ez azt jelenti, hogy ősztől közel 34 ezer diák fogja az új technikumban kezdeni a tanulmányait, ahol az érettségi mellett szakmát is szerezhetnek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.