Építőipari képzési központokat hozna létre az építési vállalkozók szövetsége Felnőttképzés
MTI

Építőipari képzési központokat hozna létre az építési vállalkozók szövetsége

Regionális építőipari képzési központok létrehozását szorgalmazza az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) a szakmunkásképzés hatékonyabbá tételére, javaslataikat megküldték a szaktárcának - írta pénteki lapszámában a Világgazdaság.

 A gyakorlati oktatás színvonalának emelését német mintára javasolja módosítani a szövetség. Álláspontjuk szerint a szakemberképzést, az elméleti és gyakorlati oktatást egységes követelményekkel és azonos körülmények között kellene biztosítani. Úgy vélik, az építőipari szakmákat oktató szakközépiskolák és szakgimnáziumok tanműhelyei többségükben korszerűtlenek, továbbá a kisvállalkozások sem rendelkeznek megfelelő eszközökkel a gyakorlati képzéshez. 

Az ÉVOSZ központi - állami, kamarai vagy szakmai szervezeti - irányítással javasolja működtetni a létrehozandó regionális képzőközpontokat.

Koji László, az ÉVOSZ elnöke a Világgazdaságot arról tájékoztatta, hogy a szakképzési törvény módosítását igénylő javaslatukat a napokban eljuttatták az Innovációs és Technológiai Minisztériumba.

Újabb változás jön: átalakítják a szakmaválasztékot

A kormány átláthatóvá akarja tenni a szakképzés rendszerét, ezért a következő időszakban egyszerűsítik és egyértelműsítik a szakmák jegyzékét - mondta Palkovics László az innovációs és technológiai miniszter az Európai Szakképzési Hét zárórendezvényén kedden Budapesten.

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.