Felnőtt romák végezték el a nyolc osztályt Oroszlányban Felnőttképzés
Eduline

Felnőtt romák végezték el a nyolc osztályt Oroszlányban

Az oroszlányi cigány önkormányzat szervezésében 22 felnőtt roma szerezte meg a nyolc általános iskolai végzettséget –közölte a város polgármesteri hivatala.

A hallgatóknak fél éven át mindennapos elfoglaltságot jelentett a tanulás, a felnőtt "diákok" nagy része igen komolyan vette tanulmányait, egy fő kitűnő bizonyítványt szerzett.
    
Az oroszlányi cigány önkormányzat korábban is felkarolta a helyi cigányok tanulását. Két évvel ezelőtti akciójuk során tizenhárman fejezték be sikeresen a nyolcadik osztályt, 2009-ben pedig gimnáziumi tanulmányait is megkezdte egy csoport.


mti

 

 

Középiskolai felvételi 2026: itt indulnak felkészítő kurzusok Közoktatás Rodler Lili

Középiskolai felvételi 2026: itt indulnak felkészítő kurzusok

A központi írásbeli felvételi minden évben több tízezer diák számára jelent komoly tétet. A sikerhez nem elég a szerencse: a felkészülés az, ami igazán számít. Jó hír, hogy ma már nem csak drága tanfolyamokon lehet gyakorolni – egyre több ingyenes lehetőség is elérhető