Tényleg csak "totózni" tudott az, akinek hiányosak az ismeretei történelemből? Érettségi-felvételi
Eduline

Tényleg csak "totózni" tudott az, akinek hiányosak az ismeretei történelemből?

A feleletválasztós feladatsor nehezebb, az esszékérdések könnyebbek voltak a szerdai középszintű történelem érettségi a vizsga után az MTI-nek nyilatkozó diákok és pedagógusok szerint. A rendelkezésre álló időt mindenki elegendőnek ítélte.

A Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatója, Szűcs Gergely a diákok véleményét úgy foglalta össze az MTI-nek, hogy a mostani történelmi érettségi kissé nehezebb volt a vártnál. Az érettségizők szerint a feleletválasztós, kifejtős feladatok voltak inkább a nehezebbek, az esszét viszont valamivel könnyebb volt megírni. A tényanyag ismeretéhez kellett a felkészülés, máskülönben csak "totózni" tudott az, akinek hiányosak az ismeretei, az esszéírásnál viszont akár a térkép is segítséget jelentett a diákoknak.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az idővel nem volt gondjuk a vizsgázóknak, elegendő volt a rendelkezésre álló idő a kérdések megválaszolására.

A Bács-Kiskun megyei Kiskunfélegyháza Móra Ferenc Gimnáziumának mesterpedagógusa, a történelem szakos Szolnoky Tamás szerint összességében nem volt nehéz a középszintű történelem írásbeli érettségi feladatsor, amely a korábbi évek gyakorlatának megfelelően "kifejezetten segítő" volt. A "kiegészítő instrukciókkal teljesen egyértelmű kérdéseket" kaptak a tanulók, akiknek - ha figyelmesen elolvasták a feladatokat és követték az utasításokat - nem okozhatott nagy nehézséget megoldani az "összességében kiegyensúlyozott" feladatlapot - értékelt.

Indul a töriérettségi: feladatok és megoldások elsőként itt!

Szerdán a történelemmel folytatódik a 2018-as tavaszi érettségi szezon, több tízezren oldják majd meg a közép- és emelt szintű feladatsorokat. Az Eduline-on ma is mindent megtaláltok a feladatokról, diákokat és szaktanárokat kérdezünk a véleményükről, és persze jövünk a megoldásokkal! 08:00Megkezdődött!

Meglepetésként talán a holokauszttal is összekapcsolódó, a nyilaskeresztes uralomhoz kötődő utolsó feladat érte - mondta, hozzátéve: abban a tankönyvben, amelyből diákjait oktatja, meglehetősen kevés konkrét információ szerepel a témáról. Így ezt a nehezebb kérdések közé sorolta. Ugyanakkor az első ipari forradalom rövid kifejtő feladata az egyetemes történeti részben véleménye szerint "egy igazi ajándék", akárcsak a 18. századi etnikai változások a magyar történeti részben.

Faragó Dorka és Faragó Gábor, a Móra Ferenc Gimnázium végzősei szerint összességében "megoldható volt" az írásbeli történelmi érettségi, és a három óra elegendőnek bizonyult a feladatok megválaszolására, az esszék kifejtésére. A kérdéseket átlagosnak nevezték, amelyek a történelem számos időszakát felölelték.

A rövidebb feladatokból álló részben az ikerpár mindkét tagjának az ENSZ-szel kapcsolatos kérdés okozott némi fejtörést, mint fogalmaztak: ezt "annyira nem tudták", illetve a Rákóczi-szabadságharchoz kapcsolódó forrásrészlet értelmezése is nehezebben ment.

Vörös István, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium történelemtanára az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: a rendelkezésre álló idő elegendő volt arra, hogy a felkészült diákok végezzenek az egyéként teljesíthető feladatokkal. Az érettségizők segítségére voltak az atlaszok és a kifejtendő kérdésekhez biztosított források is. Az esszéfeladatok közül a 18. századi magyarországi etnikai változásokkal kapcsolatos feladatot kifejezetten könnyűnek értékelte.

Ez egy klasszikus feladat, minden érettségin előfordulhat ilyen

Az első ipari forradalomról, a keleti blokk gazdaságáról, Magyarország 18. századi etnikai viszonyairól és a nyilasuralomról is írhattak esszét a történelemből középszinten érettségizők. Szaktanárt kérdeztünk az esszéfeladatokról. A középszintű töriérettségi összes esszéfeladatának megoldását itt találjátok. Itt ellenőrizhetitek, jól oldottátok-e meg a rövid feladatokat. A töriérettségiről itt találjátok folyamatosan frissülő tudósításunkat.

Vörös István álláspontja szerint ugyanakkor a Magyarország második világháborús részvételéről szóló esszéfeladat  - a téma összetettségéhez képest  - "egyoldalúra sikerült".

Szabó Anita, a szolnoki Varga Katalin Gimnázium  történelem szakos igazgatóhelyettese elmondta: a diákok nyugodtan dolgoztak, a feladatokat megoldhatónak, a rendelkezésre álló időt elegendőnek találták.  

Hozzátette: számítottak ilyen érettségi feladatokra, mivel az Oktatási Hivatal honlapján szerepel minden tantárgy követelményrendszere, így a történelemé is, és ehhez igazodtak a feladatok, ennek alapján készítették fel a tanulókat.

A középszintű töriérettségi összes esszéfeladatának megoldását itt találjátok.

Itt ellenőrizhetitek, jól oldottátok-e meg a rövid feladatokat.

A töriérettségiről itt találjátok folyamatosan frissülő tudósításunkat.

Kádár János beszéde és Lázár János városa a töriérettségi feladatai között.

Nyilasuralom, KGST-országok, etnikai változások a töriérettségi második részében.

Könnyű feladatsort kaptak töriből az érettségizők, de egy-két kérdés becsapós lehet.

Szabó Anita elmondta: a feladatok között voltak könnyebbek és nehezebbek is, utóbbi közé tartozott a diagramelemzés, emelt szinten pedig a pénzpiachoz tartozó kérdések, de számítottak ilyen kérdésekre, nem okoztak meglepetést.

Őze Katalin, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium történelemtanára az MTI-nek azt mondta, a kérdések alkalmazkodtak ahhoz a 12 témakörhöz, amely szerint a diákok a történelmet tanulják. A feladatsort emberpróbálónak, igényesnek, felépítését változatosnak jellemezte: vallásra, társadalomra, gazdaságra irányuló kérdések is szerepeltek benne.

A kérdések között voltak általános tudásra irányuló, könnyebb és komolyabb háttértudást igénylő, nehezebb feladatok is, de szerinte mindegyik megoldható volt. Az érettségizők azt mondták, a feladatok érdekesek voltak, és könnyűnek tűntek. Sokan örültek az esszé részben szereplő első ipari forradalomnak. A diákok azonos arányban választottak az esszé témák közül - közölte a szaktanár. Csütörtökön megkezdődnek az idegen nyelvi vizsgák, a diákok először angolból tesznek írásbelit.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.