Ezeket mindenképpen tudnod kell a pótfelvételiről Érettségi-felvételi
Eduline

Ezeket mindenképpen tudnod kell a pótfelvételiről

Nem tudjátok, mihez kezdhettek, ha nem kerültök be egy egyetemre se a mostani felvételin? Kik és mikor jelentkezhetnek a pótfelvételire? Itt vannak a legfontosabb tudnivalók.

Mikor kezdődik a pótfelvételi?

A ponthatárok meghúzása után szokták meghirdetni a pótfelvételit, ez most is várhatóan július vége lesz – a ponthatárokat július 23-án húzzák. A jelentkezési határidő pedig augusztus első fele.

Kik jelentkezhetnek?

Pótfelvételire csak azok jelentkezhetnek, akik a 2015-ös „általános” felvételire nem jelentkeztek, vagy jelentkeztek ugyan, de sehova sem vették fel őket. Azok a diákok azonban nem jelentkezhetnek, akiket bármilyen szakra felvettek, de meggondolták magukat és mégsem ott szeretnék elkezdeni a tanulmányaikat.

Hány szakra lehet jelentkezni?

Ekkor már csak egyre, és arra is csak elektronikusan, az e-felvételi rendszerén keresztül. A ponthatárokat augusztus második felében hozzák nyilvánosságra. Azt fontos tudnotok, hogy az egyetemek és főiskolák a pótfelvételin szinte kizárólag fizetős képzéseket hirdetnek meg.

Az egyes egyetemek, főiskolák 2015-ös kapacitásszámait képzési területekre lebontva itt találjátok.

Felvételi 2015

Milyenek lesznek a ponthatárok a legnépszerűbb szakokon?

Felvételi: mit tehettek, ha bekerültök, de meggondoljátok magatokat?

Ilyenek a pontszámítási szabályok a 2015-ös felvételin

Minden a ponthatárhúzásról

Ezek a diákok bukják a felvételit

A legfontosabb tudnivalók a hiánypótlásról

Ilyen hallgatói nyilatkozatot kell aláírniuk az állami ösztöndíjasoknak

Az állami ösztöndíj feltételei

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.