"Ez volt az utóbbi évek legnehezebb feladatsora" - diákok az emelt szintű érettségiről Érettségi-felvételi
Eduline

"Ez volt az utóbbi évek legnehezebb feladatsora" - diákok az emelt szintű érettségiről

Kamatszámítás, deriválás, sík- és koordinátageometria, valószínűségszámítás - ilyen feladatok voltak az emelt szintű matekérettségin. Az eduline-nak nyilatkozó végzősök szerint a mostani volt az utóbbi évek legnehezebb feladatsora, volt, aki egy-egy példához hozzá sem tudott nyúlni. A budapesti Szent István Gimnázium diákjaival beszélgettünk.

"Nemcsak a második, hanem már az első rész is nehéz volt. Az előző évek feladatsorait nagyon jól és gyorsan meg tudtam oldani, jártam a Studium Generale előkészítőjére és magántanárhoz is, de most csalódott vagyok" - mondta Márton István, a Szent István Gimnázium végzőse.

Folyamatosan frissülő tudósításunkat a matekérettségiről itt találjátok.

A középszintű matekérettségi hivatalos megoldását itt nézhetitek meg.

Itt van az emelt szintű matekérettségi hivatalos megoldása.

A középszintű matekérettségi első részének nem hivatalos megoldását itt találjátok, a második rész javítókulcsát pedig itt nézhetitek meg.

Az emelt szintű írásbelire 240 percük volt az érettségizőknek, az idejüket maguk oszthatták be. A feladatlap két részből állt: az elsőben négy feladatot kellett megoldaniuk a diákoknak, a másodikban öt, egyenként 16 pontértékű feladatból kell négyet kiválasztaniuk. Az írásbeli összpontszáma 115, az első részfeladatsorért maximum 51, a másodikért 64 pont jár.

István elég gyorsan kész lett, mivel a koordinátageometriai feladatot hagyta ki, amely "a többiektől sok időt elvett". Reméli, hogy meglesz a 90 százalékos eredmény, mivel a Budapesti Corvinus Egyetem alkalmazott közgazdaságtan szakára jelentkezett, ahol legalább 465 pontot kell elérni az állami ösztöndíjas helyhez.

Pintér Brigitta szerint a kamatszámításos feladat nem volt érthetően megfogalmazva, azt el sem kezdte. "Nehéz volt, és ki is futottam az időből. Egy feladatot teljesen, egy másikat félig kihagytam. A második félévben szinte csak az emelt szintű matekra készültünk, mindig 70 százalék fölött sikerültek a próbaérettségik. Most örülök, ha a 60 százalék meglesz" - mondta a végzős diák, aki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építészmérnöki szakát jelölte meg első helyen.

"Rosszul állították össze a feladatsort, már az első négy egyszerűbb feladat közül is gondot okozott kettő" - mondta Lukács Illés. "A vizsga után kiderült, hogy a kamatszámítási példát rosszul értelmeztem, a síkgeometriai feladatot pedig csak félig tudtam megcsinálni. Hiába lett volna még időm, nem tudtam mit kezdeni vele" - tette hozzá a Corvinus nemzetközi gazdálkodás szakjára felvételiző diák, aki Brigihez hasonlóan már 60 százalékos eredménynek is örülne.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.