Így változnak a felvételi pontszámítási szabályai 2017-ben Érettségi-felvételi
Eduline

Így változnak a felvételi pontszámítási szabályai 2017-ben

2017-ben is változnak a felvételi pontszámítási szabályai - igaz, csak apróbb módosításokra kell számítanotok.

A Pont Ott Parti 2016-ban. Jövőre egy-két szabály változik

A főbb szabályok nem változnak - továbbra is 500 pontot gyűjthettek, 200-at a tanulmányi eredményeitekkel, valamint az érettségi átlageredményével, másik 200 pontot a kötelező vagy választható két érettségi vizsga eredményével, 100-at pedig nyelvvizsgával, szakképesítéssel, versenyeredményekkel, emelt szintű érettségivel.

OKJ? Több pont jár érte

Azok a felvételizők 2017-ben jól járnak, akik OKJ-s szakképesítéssel vágnak neki a felvételinek, és a szakképesítésük szakirányának megfelelő képzésen tanulnának tovább.

Míg 2016-ban még csak 24 pont járt az Országos Képzési Jegyzékben szereplő, 1993 után szerzett, emelt szintű vagy felsőfokú szakképesítésért, a 2017-es felvételin már 32 többletponttal számolhatnak a jelentkezők.

Persze az OKJ-s bizonyítványért továbbra is csak akkor jár pluszpont, ha az adott képzési terület felsőoktatási intézményei közösen így határoztak - a többletpontot érő szakképesítések listáját a várhatóan decemberben megjelenő felvételi tájékoztató tartalmazza.

Felsőoktatási szakképzés

Ugyanennyi pont jár a kétéves, diplomát nem adó felsőoktatási szakképzésen szerzett jeles záróvizsgáért is. A tavalyi felvételin ennél kevesebbet, 30 pontot kaptak azok, akik ilyen eredménnyel futottak neki a felvételinek.

A 32 ponttal persze továbbra is csak akkor lehet számolni, ha a felsőoktatási szakképzésével azonos képzési területhez tartozó alap- vagy osztatlan szakon tanulnátok tovább.

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban Közoktatás Székács Linda

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban

Az a kisebb probléma a közétkeztetéssel kapcsolatban, hogy a diákoknak nem jut elég idejük a menzán felszolgált ebéd elfogyasztására. A nagyobb, hogy - főként a középiskolák esetében - menza sem áll rendelkezésre, így a tanulók leghamarabb akkor jutnak főtt ételhez, amikor a tanítás után hazaérnek.