Ők már most tudják, hogy bekerültek az egyetemre? Érettségi-felvételi
Eduline

Ők már most tudják, hogy bekerültek az egyetemre?

Magabiztosak az eduline idén felvételiző olvasói, többségük arra számít, hogy a jelentkezési lap első helyén megjelölt szakra kerülnek be.

Néhány órával ezelőtt arra kértünk titeket, mondjátok el, szerintetek bekerültök-e valamelyik egyetemre vagy főiskolára az idei felvételin, és ha igen, a jelentkezési lap hányadik helyére sorolt szakon kezditek majd el az őszi szemesztert.

A 2017-es felvételi ponthatárok teljes listáját itt találjátok.

Délután fél ötig majdnem kilencszázan szavaztatok, a többség - 69 százalék - arra számít, hogy az első helyen megjelölt szakra jut be, 17 százalék a második vagy a harmadik helyre sorolt képzésre tippelt.

Minden tizedik szavazó úgy gondolja, idén egy egyetemre vagy főiskolára sem kerül be. Minden kiderül este nyolckor, amikor jövünk a 2017-es ponthatárokkal!

Addig is még szavazhattok, itt:

Nagy felvételi szavazás - szerintetek bekerültök idén az egyetemre?

Ma este minden kiderül és megtudhatjátok, hogy kit melyik egyetem, mely képzésére vettek fel, de addig is tegyétek le a voksotokat ti is ebben a szavazásban. Szerintetek bekerültök az egyetemre, ha igen, akkor hányadik helyen jelölt szakra? Itt szavazhattok:

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.