Több mint 105 ezren jelentkeztek az idén a felsőoktatásba, több mint 68 ezren alapképzést jelöltek meg. A leggyorsabb jelentkező 3 perc alatt töltötte ki az űrlapokat az e-felvételiben, a legbátrabb pedig 8 perccel a határidő előtt regisztrált. Íme, a felvételi rekorderei.

A leggyorsabb jelentkezőnek mindössze 3 percre volt szüksége

A legnépszerűbb és a legkisebb szakok

Csütörtökön húzzák a ponthatárokat a 2015-ös felvételin. A legnépszerűbb alapképzésre, a gazdálkodási és menedzsmentre az idén is majdnem hétezren jelentkeztek, a tíz legnépszerűbb szakra összesen majdnem 48 ezer jelentkezés érkezett. A legnépszerűbb alap- és osztatlan képzések listáját itt, azokat a mesterszakokat pedig, amelyekre a legtöbben jelentkeztek, itt nézhetitek meg.

Az alapképzések közül a legkevesebben a csak a Szent István Egyetemen oktatott mezőgazdasági szakoktató szakra szeretnének bekerülni, igaz, ők mind első helyen jelölték meg a képzést. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem üvegtervezés szakára kilencen, a Pécsi Tudományegyetemen oktatott romológia képzésre pedig tizenketten jelentkeztek.

A leggyorsabb jelentkezők

Az idén már csak elektronikusan, az e-felvételin keresztül lehetett jelentkezni. Az első felvételiző már  2014. december 23-án, este 8 után 9 perccel leadta a jelentkezést, amelyen ezután már nem is módosított.

Ő már felkészülve várta a képzések meghirdetését, a leggyorsabb azonban egy másik jelentkező volt, aki 3 perc alatt töltötte ki az összes űrlapot. A legmegfontoltabb felvételizőnek ehhez 54 napra volt szüksége. A legbátrabb/legbizonytalanabb/hirtelen ötlettől vezérelt jelentkező 8 perccel a határidő előtt regisztrált. Összesen több mint 750 ezer dokumentum érkezett be.

A jelentkezők 55 százaléka nő, 45 százaléka férfi, az átlagéletkor 23,6 év, a legfiatalabb, 18-19 éves korcsoport adja ugyanakkor az összes felvételiző 30 százalékát.

Ponthatárhúzás az eduline-nal

Az eduline-on egész nap követhetitek az eseményeket, beszámolunk a ponthatárokról, tudósítunk a budapesti Pont Ott Partiról. Megmutatjuk, melyek voltak a legnépszerűbb alap- és osztatlan szakok, a listát itt találjátok. Arról, hogy mire számíthatnak a tíz legnépszerűbb mesterképzésre jelentkezők, itt olvashattok, azt pedig, hogy hol volt huszonötszörös a túljelentkezés, itt találjátok. Ha pedig arra vagytok kíváncsiak, mi lesz majd, ha felvettek, itt olvashattok fontos infókat.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.