Ma húzzák a ponthatárokat: ezek a 2015-ös felvételi legnagyobb kérdései Érettségi-felvételi
Eduline

Ma húzzák a ponthatárokat: ezek a 2015-ös felvételi legnagyobb kérdései

Ma húzzák a 2015-ös felvételi ponthatárait - este nyolckor kiderül, változtatnak-e a 41 népszerű szak ponthatárain, többen jutnak-e be egyetemre vagy főiskolára, mint tavaly, és hogy melyik szakhoz kell a legtöbb pont.

Hányan kerülhetnek be az egyetemekre és főiskolákra?

A nagy kérdés. Az idén valamivel kevesebben jelentkeztek egyetemre és főiskolára, mint tavaly – 2014-ben 106 175-en –, idén 105 616-an, ez azonban nem jelenti azt, hogy többen is fognak bekerülni az intézményekbe.

Változhatnak a ponthatárok a 41 népszerű szakon?

Változhatnak. Ha az eredetileg meghatározott központi ponthatárok miatt túl kevesen jutnának be állami ösztöndíjas képzésre, lejjebb vihetik a ponthatárokat. Ez történt 2013-ban is: akkor például a kommunikáció- és médiatudomány alapszakon 470 helyett 455 volt a ponthatár. Tavaly pedig arra volt példa, hogy emelhetik is a központi ponthatárt. A Corvinus Egyetem három alapszakán is módosítottak a pontokon, a kereskedelem és marketing alapszakra 449 pont helyett 452, a nemzetközi gazdálkodás szakra pedig 460 pont helyett pedig 463 kellett. A turizmus-vendéglátás szakon még ennél is rosszabbul jártak a jelentkezők: 428 helyett 446 pontnál húzták meg a bekerülési limitet az állami ösztöndíjas képzésen.

Ismét egy fizetős szakon húzzák a legmagasabb ponthatárt?

A ponthatár a jelentkezők számától, pontszámától, illetve az intézmény által meghatározott kapacitástól függ. Ha az önköltséges képzést kitűnő tanulmányi eredményű - ennek megfelelően magas pontszámú - diákok jelölték meg, könnyen előfordulhat, hogy az állami ösztöndíjas képzésénél is magasabb lesz a ponthatár.

2014-ben az ELTE osztatlan tanári (matematikatanár; spanyol nyelv és kultúra tanára) szakára kellett a legtöbb pont, 478.

Ponthatárhúzás az eduline-nal

Az eduline-on egész nap követhetitek az eseményeket, beszámolunk a ponthatárokról, tudósítunk a budapesti Pont Ott Partiról. Megmutatjuk, melyek voltak a legnépszerűbb alap- és osztatlan szakok, a listát itt találjátok. Arról, hogy mire számíthatnak a tíz legnépszerűbb mesterképzésre jelentkezők, itt olvashattok, azt pedig, hogy hol volt huszonötszörös a túljelentkezés, itt találjátok.  Ha pedig arra vagytok kíváncsiak, mi lesz majd, ha felvettek, itt olvashattok fontos infókat.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.