Itt a lista: erre a tíz alapszakra került be a legtöbb felvételiző Érettségi-felvételi
Eduline

Itt a lista: erre a tíz alapszakra került be a legtöbb felvételiző

Több mint 2600-an kerültek be a 2014-es felvételi legnépszerűbb alapképzésére, a gazdálkodási és menedzsmentre, de kétezernél több hallgató kezdi meg tanulmányait a jogi és a gépészmérnöki képzésen is. Az Educatio tájékoztatója szerint a felvettek száma alapján összeállított top 10-es listában három gazdaságtudományi, két-két pedagógus- és műszaki képzés, egy informatikai, egy orvos- és egészségtudományi, valamint egy jogi képzés szerepel.

1300 diákkal többen, 73 973-an jutottak be valamelyik egyetemre vagy főiskolára az idei felvételin - ez azt jelenti, hogy tíz jelentkezőből heten jó hírt kaptak csütörtök este (a 2014-es felvételi összes ponthatárát itt nézhetitek meg).

Erre a tíz alap- és osztatlan szakra került be a legtöbb hallgató (minden munkarend, minden finanszírozási forma):

Hasonló az a lista is, amelyet a nappali tagozatra felvett hallgatók száma alapján állítottak össze - az élen itt is a gazdálkodási és menedzsment áll, a második a gépészmérnöki, a harmadik helyre pedig az osztatlan tanárképzés jutott.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.