Vigyázat: rengeteg pénzt bukhatnak az idén érettségiző diákok szülei Érettségi-felvételi
Eduline

Vigyázat: rengeteg pénzt bukhatnak az idén érettségiző diákok szülei

Sok pénzt bukhatnak az idén érettségiző diákok szülei, ha elfelejtik bejelenteni a munkahelyükön, hogy már nem jár nekik családi kedvezmény - írja az Adózóna.

Még a július bérszámfejtés előtt be kell jelenteni a változást, módosítani kell a munkáltatónak adott nyilatkozatot - hívja fel a figyelmet az Adózóna.

A személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján a családi kedvezmény addig jár a szülőnek, amíg gyermeke családi pótlékra jogosult: az pedig addig jár, amíg a diák közoktatási intézményben tanul, legfeljebb annak a tanévnek a végéig, amelyben a huszadik - sajátos nevelési igényű tanuló esetében huszonharmadik - életévét betölti.

Aki nem jelenti be a változást, 2015-ben a befizetési különbözeten felül - ha a különbözet a 10 ezer forintot meghaladja - bírságra is számíthat, amely a különbözet 12 százaléka. Például: ha egy kétgyermekes családban az egyik gyerek idén érettségizett, és nem ezt nem jelezte a munkahelyén, az év végéig 60 ezer forinttal kevesebb adóelőleget vonnak tőle. Amit aztán - legkésőbb 2015. május 20-ig - teljes egészében vissza kell fizetnie, a 7200 forintos bírsággal együtt. Milyen támogatást kapnak azok az iskolakezdés előtt a családok? Itt találjátok részletes összefoglalónkat.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Egyiptomban él, de Magyarországnak szállítja a dicsőséget a 18 éves nyíltvízi úszó Campus life Székács Linda

Egyiptomban él, de Magyarországnak szállítja a dicsőséget a 18 éves nyíltvízi úszó

Tóth Diána nyíltvízi úszó nevét kevesen ismerik itthon, pedig 18 évesen már olyan teljesítményeket tudhat magáénak, amelyek világszinten is figyelemre méltóak. A fiatal lány Egyiptomban él és itt is készül a versenyekre, ennek ellenére a dobogóra mindig magyar zászlóval áll, holott támogatást sem anyagi, sem tárgyi formában nem kap Magyarországtól.