Itt vannak a 2017-es érettségi tételei történelemből Érettségi-felvételi
Eduline

Itt vannak a 2017-es érettségi tételei történelemből

Kevesebb mint négy hónap múlva kezdődik a 2017-es tavaszi érettségi szezon. Milyen tételcímekre, tematikára számíthatnak azok, akik emelt szinten vizsgáznak majd? 3. rész: történelem.

Az Oktatási Hivatal oldalán közzétették az emelt szintű szóbeli történelemérettségi tematikáját - ezeket itt találjátok.

Nyilvánosságra hozták a fővárosi és megyei kormányhivatalok által szervezett középszintű szóbeli töriérettségi tematikáját is, ezeket innen tölthetitek le.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a töriérettségi is változik 2017-ben.

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) összefoglalója szerint a témák szűkülnek, résztémák kimaradnak, például politika-, eseménytörténeti egységek (körülbelül 15 százalékos csökkentés).

"Néhány esetben sor került a témakörök címének pontosítására. A tematika utolsó egysége ad helyet a kerettantervben megjelenő új tartalmaknak, aminek következtében a vizsgaleírás írásbeli feladatokra vonatkozó tartalmi arányai is módosultak" - olvasható az OFI oldalán. Nem ez az egyetlen változás, további részleteket itt találtok.

Emelt szintű történelem érettségi felkészítő

Online képzés célja: Az előkészítő a 2018 májusi emelt szintű történelem érettségi írásbeli és szóbeli vizsgájára készít fel. | | Tudomány, szociológia, oktatás , Érettségi, nyelvvizsga , Érettségi felkészítők , Középiskola, érettségi felkészülés

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát! Campus life Gál Luca

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát!

Ha egyetemista vagy, biztos megvannak a kedvenc helyeid a kampuszon: ahol jó leülni a szaktársakkal két óra között, meginni egy kávét vagy akár együtt tanulni. De van egy hely, ami mindenki életében közös pont: a könyvtár. Itt sosem érzi egyedül magát az ember, hiszen legyen szó egy nyugis délutánról vagy épp vizsgaidőszakról, mindig körülvesznek a jegyzetekbe és könyvekbe merülő hallgatótársak.