Tíz dolog, ami szigorúan tilos a középiskola utolsó évében Érettségi-felvételi
Eduline

Tíz dolog, ami szigorúan tilos a középiskola utolsó évében

Másfél hónapja kezdődött meg a tanév - a legnehezebb hónapok alighanem a végzős középiskolásokra várnak. Tíz dolog, ami tilos a gimi/szakközép utolsó évében.

Halogatni a nyelvvizsga megszerzését. Lehet, hogy éppen ezen a 28/40 ponton múlik majd, hogy bekerülsz-e az egyetemre. Ráadásul még mindig jobb októberben-novemberben rendhagyó igéket magolni, mint pár héttel az érettségi előtt.

Legyinteni a szalagavatóra. Lehet, hogy nincs sok kedved fehér ruhában/öltönyben feszengeni a szülők és a tanárok között, de néhány év múlva nagyon fogsz örülni az osztály közös táncáról készült videónak.

Kihagyni az érettségi bankettet és az utolsó közös bulikat. Később meg fogod bánni.

Osztály- és évfolyamtársakkal összehasonlítani magad. Lehet, hogy X már három tárgyból előrehozott érettségit tett, Y-nak pedig két felsőfokúja is van - de mit számít mindez? Koncentrálj inkább a saját feladataidra.

Azt feltételezni, hogy az érettségit kisujjból kirázod majd. Nem fogod. Négy-öt írásbeli és ugyanennyi szóbeli nagyon megerőltető - a végére úgy elfáradsz majd, mint még soha.

Hinni azoknak, akik szerint tanulás nélkül meg lehet csinálni a középiskola utolsó évét. Nem lehet.

Egész ősszel és télen otthon ülni. Fogsz még eleget az íróasztalnál görnyedni, úgyhogy irány a természet: sportolj, kirándulj vagy sétálj nagyokat.

Az utolsó napokra hagyni a szakválasztást. A 2015-ös felvételi már decemberben elkezdődik, a jelentkezési lapokat pedig várhatóan február közepén kell majd leadni. Vagyis körülbelül két hónapod van arra, hogy alaposan átgondold, mit választasz. Nem kis döntés.

Azon görcsölni, hogy még mindig nem tudod, mi szeretnél lenni. Nem vagy egyedül. Ilyenkor érdemes elgondolkodni egy év külföldi önkénteskedésen, nyelvtanuláson vagy munkán, esetleg egy OKJ-s tanfolyamon. Egy év haladék sokat jelenthet a pályaválasztás előtt.

Feladni a harcot. Lehet, hogy az előző évekhez képest sokkal több a tanulnivaló, keményebbek a dolgozatok, de tarts ki: ennek az évnek is vége lesz egyszer. 

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.