Szaktanárok a töriérettségiről: a témák jók voltak, de akadt egy kis probléma Érettségi-felvételi
Eduline

Szaktanárok a töriérettségiről: a témák jók voltak, de akadt egy kis probléma

Abban egyetértenek az általunk megkérdezett tanárok, hogy a középszintű töriérettségi témái jók voltak, de azért ki tudtak emelni néhány hiányosságot is, ami megnehezíthette a diákok dolgát.

A középszintű történelemérettségi hivatalos megoldását itt találjátok meg, az emelt szintűét pedig itt.

Edényi László, a budapesti Zrínyi Miklós Gimnázium igazgatója, történelem szakos tanár az eduline-nak alapvetően pozitívan értékelte a mai középszintű feladatlapot. Mint mondta, a feladatok megfelelően szövegezettek voltak, és felölelték az oktatott témaköröket.

Elgondolkodtatóbb csak a második feladat C része volt, és kissé becsapós lehetett a negyedik feladat D része is az igazgató szerint. Bár több diák panaszkodott, hogy nem tanulták a középiskolában az Emberi és polgári jogok nyilatkozatát, Edényi László szerint a szöveg ismerete nélkül is, kizárásos alapon megtalálhatók a helyes válaszok.

Milyen volt a töriérettségi? Szavazz!

Ma is segítünk eldönteni a vitát.

A Zrínyi igazgatója szerint a diákok többsége a 14-15-ös esszékombinációt választhatta, ugyanis a második világháborúról a diákok sokat tudnak, a tatárjárásról pedig sok információ kinyerhető az atlaszból. Ezzel szemben a 16-os feladat kiváltképp nehéz volt, hiszen a dualizmus korának nehéziparára alig pár mondatban térnek csak ki a tanórákon - tett hozzá Edényi László.

A nem hivatalos megoldásokat itt találjátok.

Az egri Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet szaktanára és munkaközösségi vezetője az eduline-nak azt mondta, a gimnáziumukban közös álláspont, hogy bár a témák jók voltak a feladatok nem segítették a diákok nyugodt vizsgázását. Az igazgatóhoz hasonlóan ő is kiemelte, hogy a dualizmus nehézipara túlzottan szűk téma, de ő még a tatárjárásról szóló esszét is ilyennek tartja. Ennek ellenére ő is azon az állásponton van, hogy a diákok többsége a tatárjárás-világháború esszékombinációt választották többségében.

A töritanár kiemelte, hogy több helyen egyszerűen túl kevés volt a forrás. Példaként az ókori görög hitvilágról szóló esszét hozta fel, amiben a forrás egyetlen váza volt.

Dr. Bácskay András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Ókortörténeti Tanszékének adjunktusa az eduline-nak elmondta, bár az ókori görög kultúrával foglalkozó esszéfeladathoz valóban kissé kevés forrást adtak meg egy istenalakokkal ábrázolt váza képével, a téma ismerős lehetett a diákoknak, hiszen az ókor oktatásakor a görög hitvilág kiemelkedő helyet kap. Azt is elmondta, hogy némileg meglepő, hogy történeti kérdés helyett vallási kérdést tettek fel az esszék közt, ugyanis általában a politikatörténeti téma jellemző ezen feladattípus esetén.

Az adjunktus szerint a Julius Caesarról szóló, rövid váalszt igénylő feladat a lexikális tudás és a forrás használatával együtt volt megoldható, amit ő szerencsés feladattípusnak tart. pozitívumként kiemelte, hogy az első feladat végén véleményalkotás is szükséges volt.

 

Nem volt benne a hivatalos tananyagban az emelt szintű érettségi kérdése

Meglepő módon nem nagyon hasonlított történelem érettségire, inkább valami irodalom és szövegértés kombinációjára - meséli nekünk Dénes Amanda Vanessza, aki idén emelt szinten érettségizett történelemből. Kérdeztek benne körülbelül két évszámot és három törvényt. A feladatok nagyrésze tényleg konkrétan szövegértésre volt kiélezve. Mondták is, hogy erre lesz, de arra nem számítottam, hogy ilyen mértékben.

Emelt szintű történelem érettségi felkészítő

Online képzés célja: Az előkészítő a 2018 májusi emelt szintű történelem érettségi írásbeli és szóbeli vizsgájára készít fel. | | Tudomány, szociológia, oktatás , Érettségi, nyelvvizsga , Érettségi felkészítők , Középiskola, érettségi felkészülés

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.