Star Wars és magyar történelmi vonatkozása is volt az emelt angol érettséginek Érettségi-felvételi
Eduline

Star Wars és magyar történelmi vonatkozása is volt az emelt angol érettséginek

Egy magyarországi angol nagykövet könyve kapcsán is kellett feladatokat megoldaniuk a vizsgázóknak, valamint fórumhozzászólást kellett írniuk az érvelő szövegalkotásnál.

A középszintű érettségihez hasonlóan épült fel az emelt angol érettségi is, ám a feladatok összetettsége és hosszúsága miatt erre 240 percük volt, összesen 10208-an érettségiztek angolból, ami megelőzte a történelemből emeltezők számát is. Az emelt szintű vizsga a középfokú angol nyelvvizsga szintjével megegyező B2-es szint, ha jól sikerül, akkor ez nyelvvizsgát is ér.

A szövegértés a megszokott 4 feladattípusból állt, a rendszerváltás előtti budapesti brit nagykövet 2006-ban megjelent könyve kapcsán kellett igaz-hamis állatásokat tenniük a vizsgázóknak. Olvashattak még egy légierőben szolgáló katonáról, aki a Fülöp-szigeteken egy áradás során mentette meg egy gyerek életét, itt az egyes mondatokat kellett értelem szerint befejezniük a vizsgázóknak. A harmadik szöveg a híres 1997-es elsüllyedt Lego-szállítmányról szólt, amelynek darabjait a mai napig a partokra mossa a tenger, itt egy-egy mondatrészt kellett a szövegbe helyettesíteni. Kiegészítésképp megtudtuk, hogy a negyedik feladat a magassarkú cipők történetéről szólt, mégpedig arról, hogy a férfiak mikor és hogyan használták.

A nyelvhelyességi feladatok közül a Margherita pizza eredetéről szóló szöveg lehetett a legemlékezetesebb, főleg a nehézsége miatt, ugyanis a helytelen kifejezéseket kellett felismerniük és kihúzniuk a szövegből a vizsgázóknak.

Milyen volt a középszint? 

Az olvasott szövegértés, a nyelvhelyességi feladatsor, valamint a két levélírás feladatainak megoldását is megtaláljátok nálunk.

FYI: A hallott szövegértésnél hangfelvétel hiányában minden évben emlékeztetőül csak a kapcsolódó feladatlapot tesszük közzé.

A hallott szövegértés a fővárosi Radnóti gimi ballagó diákjának, Felixnek nem okozott nagy problémát, mindössze egyetlen kifejezés miatt bosszankodott, hogy a második hallgatás után sem sikerült jól kivennie, hogy pontosan mit mondtak. Itt szó szerint kellett visszaadni egyes részeket a Steven Spielberg és George Lucas barátságáról szóló hanganyagról, melyben a jól ismert Star Wars főcímdal is felcsendült. Felix szerint nem volt gond az akcentussal vagy a tempóval, pedig olyan specifikus hanganyagok is voltak, melyek a kínai Alibaba webáruházról vagy a csillagász Caroline Herschel kutatásairól szóltak.

A két szövegalkotási feladat hossza jelentősen eltért a középszinttől, a rövidebb levél, melyet egy Angliában tanuló diák szemszögéből kellett írni egy holland ismerősünknek, az is legalább 150 szavas volt. Az érveléses szövegalkotás már nem levél volt, hanem egy iskolai színjátszó kör bonyodalmairól szóló online fórumbejegyzéshez kellett hozzászólást fűznie a diákoknak, 200-250 szavas terjedelemben.

Felix nem stresszelt a vizsga miatt, amit kicsit nehéznek talált egy B2-es szinthez képest, de elmondása szerint ő nem a megszokott, korábbi években kiadott feladatlapok alapján készült. Benyomása szerint a környezetében sem izgultak társai - vélhetően az emeltre készülők felmérték magukról, hogy tudják-e teljesíteni a B2-es szintet.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.