Nem volt nagy meglepetés a spanyolérettségin: korrektek voltak a feladatok Érettségi-felvételi
Eduline

Nem volt nagy meglepetés a spanyolérettségin: korrektek voltak a feladatok

Korrektnek tartják az idei középszintű spanyolérettségi feladatait a Cervantes Intézet nyelvtanárai, akik mindössze egy olyan feladatot találtak, amelynél két megoldást is el lehet fogadni. Délelőtt 11-kor ért véget az írásbeli vizsga, a feladatokra összesen 180 percet kaptak a diákok.

Uncle Sam, Toledo, az olívaolaj és a szerencsétlenséget hozó dátumok - többek között ilyen témájú szövegeket kaptak a vizsgázók az idei középszintű spanyolérettségin, a diákoknak álomutazásokról és saját városuk bemutatásáról is kellett fogalmazást írniuk.

A Cervantes Intézet nyelvtanárai szerint a feladatsorok korrektek, a középszintnek megfelelőek voltak, a diákoknak legfeljebb a prepozíciókkal kapcsolatos feladat okozhatott nehézséget. „A témák is a diákok életkorának megfelelőek voltak, néhány szöveg viszont mintha a spanyol kultúra mélyebb ismeretét feltételezné” – mondták az eduline-nak, hozzátéve, ilyen szöveg volt például az, amely a "kedd tizenharmadikáról" szólt.

A nyelvtanárok egyetlen olyan részfeladatot – a nyelvhelyességi teszt II. feladatának 11. kérdését – találtak, amelynél két megoldás is elfogadható.

A középszintű spanyolérettségi megoldása

Olvasott szöveg értése

Nyelvhelyesség

Hallott szöveg értése

Íráskészség

A középszintű írásbeli 180 perces volt, amelyből az olvasott szöveg értését vizsgáló tesztre 60 percet, a második rész nyelvhelyességi feladatsorának megoldására 30 percet kaptak a diákok. Az ezt követő szünet után a 30 perces „Hallott szöveg értése” rész következett, végül az „Íráskészség” 60 perc időtartamú feladatsora.

Az emelt szintű írásbeli vizsga teljes időtartama 240 perc volt. A vizsgán ugyanezek a vizsgarészek szerepeltek ugyanebben a sorrendben, azonban a feladatok megoldására fordítható időtartam sorrendben 70, 50, 30, 90 perc volt. Az íráskészség feladatsora esetében a feladatok megoldásához mindkét szinten lehetett használni nyomtatott szótárt.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.