Sokan holnap sem pihenhetnek, jönnek a nyelvi érettségik Érettségi-felvételi
Eduline

Sokan holnap sem pihenhetnek, jönnek a nyelvi érettségik

Holnap kezdődik az angol nyelv érettségi, így végigvesszük, milyen részekből áll majd a feladatlap.

Az angol érettségi középszinten 180 percig tart, emelten 240 percet vesz igénybe.

Az írásbeli négy részből áll: középszinten 60 perc jut az olvasott szöveg értésére, 30-30 a nyelvhelyességre és a hallott szöveg értésére, 60 perc pedig az íráskészségre.

Az emelten ugyanazok a részek, ugyanabban a sorrendben, mint a középszintű érettségin, de a feladatok megoldására fordítható időtartam sorrendben 70, 50, 30, illetve 90 perc.

Ilyen volt a töriérettségi

A szakértő véleménye a feladatokról

A töriérettségi második részének megoldása

A töriérettségi első részének megoldása

Nem okozhatott gondot az érettségi a tanár szerint

Így látták a diákok a középszintű érettségit

A középszintű vizsga feladatai az alapfokú (A2-B1-es szintű), az emelt szintűé pedig középfokú (B2-es szintű) nyelvvizsga szintjének felelnek meg.

Nagyon fontos tanácsok: az utolsó résznél majd figyeljetek arra, hogy a levél vagy fogalmazás hossza jelentősen ne térjen el a megadott szóintervallumtól, mert az pontlevonással jár! Az is lényeges, hogy szótárt vigyetek magatokkal, mert az iskolának nem kötelessége biztosítani!

Pénteken a német érettségivel folytatódnak a vizsgák.

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.