Ezeken a szakokon ötszörös a túljelentkezés: magasak lesznek a ponthatárok Érettségi-felvételi
Eduline

Ezeken a szakokon ötszörös a túljelentkezés: magasak lesznek a ponthatárok

Idén a Semmelweis Egyetem a házigazdája a Pont Ott Partinak, amelyet a ponthatárhúzás napján, július 24-én tartanak - írja közleményében az intézmény.

"Évek óta a Semmelweis Egyetem a legnépszerűbb az orvos- és egészségtudományi képzéseket nyújtó egyetemek között, hagyományosan itt a legmagasabbak a ponthatárok, a fiatalok ennek ellenére mégis sokszorosan túljelentkezik a kereteket" – mondta Tímár József oktatási rektorhelyettes. A budapesti Dr. Koltai Jenő Sportcentrumban július 24-én már 15 órától várják a felvételizőket, a ponthatárok pedig este nyolc órától jelennek meg a kivetítőn, ekkor derül ki, hogy kit melyik felsőoktatási intézménybe vettek fel. Az idei Pont Ott Parti programjáról itt olvashattok.

2014-ben több mint 106 ezren jelentkeztek idén a felsőoktatásba, kilenc százalékuk jelölt meg valamilyen orvos- vagy egészségtudományi képzést, a legnépszerűbb alapképzések és osztatlan mesterképzések listáján pedig a nyolcadik helyen áll az orvosképzés.

A Semmelweis Egyetemre összesen 8354 diák jelentkezett, közülük 5994-en első helyen jelölték meg az intézményt. A különböző karokon átlagosan három-ötszörös a túljelentkezés. A rendezvény sajátossága, hogy a Semmelweis Egyetem testnevelési és sporttudományi szakjaira felvételt nyert hallgatók már biztosan nem a Semmelweis Egyetemen fogják megszerezni diplomájukat – utalt az intézmény közleménye a testnevelési kar kiválására.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.