Nehéz napok várnak sok diákra: kezdődnek a szóbeli érettségik Érettségi-felvételi
MTI

Nehéz napok várnak sok diákra: kezdődnek a szóbeli érettségik

Ma megkezdődnek az őszi érettségi emelt szintű szóbeli vizsgái országszerte.

A november 12-ig tartó szóbeliken 46 helyszínen, 403 tantárgyi bizottság előtt, több mint 4 ezer emelt szintű vizsgát tartanak majd. A középszintű szóbeli érettségiket november 19. és 23. között rendezik.

Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerint az írásbeliken ezt megelőzően 166 helyszínen mintegy 8 ezer érettségiző adott számot tudásáról. Az írásbelik feladatlapjai és a hozzájuk tartozó javítási-értékelési útmutatók az előzetes ütemezésnek megfelelően folyamatosan kerültek fel az OH honlapjára, ahol október 30-án délután két órától már mind a 250 vizsgaanyag elérhető.

Az őszi érettségi vizsgaidőszakban rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló és javító vizsgára lehetett jelentkezni.

Ilyenek a pontozási szabályok a 2018-as érettségin: mennyit ér az írásbeli és a szóbeli?

Hány pontot ér az írásbeli és a szóbeli a 2018-as tavaszi érettségin?

Már csak egy hónap van a nyárból – hogyan segíthetünk a gyerekeknek visszarázódni az iskolai rutinba? Közoktatás Gál Luca

Már csak egy hónap van a nyárból – hogyan segíthetünk a gyerekeknek visszarázódni az iskolai rutinba?

Egy hónap maradt hátra a nyárból. Ez gyerekszemmel még rengeteg időnek tűnhet, azonban a szülőknél ilyenkor már felmerülhet a kérdés: mikor és hogyan érdemes visszaállni a megszokott iskolai hétköznapokhoz. Hogyan ne kelljen a gyerekkel túl nagy váltásnak megélni a nyári szünet végét? Budavári Eszter pedagógiai szakpszichológussal beszélgettünk.