Négy dolog, ami szigorúan tilos a gólyatáborban Érettségi-felvételi
Eduline

Négy dolog, ami szigorúan tilos a gólyatáborban

Nemsokára indul a gólyatáborszezon. Mutatunk pár jó tanácsot, amit érdemes lehet megfogadni.

Kötelező:

Elmenni. Ne tántorítsanak el a rémtörténetek, amik szerint a gólyatábor másból sem áll, csak szívatásból, alkoholból és buliból. A fő dolog, hogy új és érdekes emberekkel ismerkedhetsz meg, és biztosan találsz olyat, akivel szívesen eltöltöd azt a négy-öt napot, sőt, lehet, hogy örökre cimbik lesztek.

Vegyél részt a programokon, a legtöbb gólyatábori csapatépítő elég jó szokott lenni, még ha van egy-két feladat, ami lehet kínosabb. Gólyatábor körkép: hol bulizhatnak a Corvinus, a BME, vagy éppen az ELTE gólyái?

Elmenni a tájékoztatókra. Rengeteg hasznos információt szerezhetsz be, ráadásul először találkozhatsz diákszervezetekkel, a HÖK-kel, későbbi tanáraiddal.

Skandálni az egyetemi indulókat. Idén igen magasak voltak a ponthatárok, így rengeteget kellett küzdened azért, hogy felvegyenek és ehhez a közösségbe tartozz. Ne fogd hát vissza magad!

Amit ne tegyél:

Bár azt mondtuk, engedd el magad, azért minden őrültségbe nem kell belemenni. Az első egy-két ivóverseny még lehet vicces, sőt, hozzátartozik a gólyatábori életérzéshez, de azért az ötödiket már kihagyhatjátok.

Éjfél előtt leoltani a villanyt. Igen, eléggé megterhelő talpon lenni négy-öt napig, és egy kis alvásra valóban szükségetek lesz, de erre a kis időre nyugodtan megelégedhettek napi hat órával is.

Elveszíteni az önkontrollt. A gólyatáborokban általában első naptól az utolsóig kameráznak - és nem annyira vicces visszalátni magad a neten.

Kihagyni a gyógykúrát a gólyatábor végén. Nem véletlen, hogy a regisztrációs héten hatalmas megfázáshullám söpör végig az elsőéveseken: a bulik, a folytonos pörgés, a hajnalig tartó táncolás a legkeményebbek szervezetét is megviseli. Ha hazaértek, jöhet a forró fürdő, a pihenés és mindenféle házi gyógymód a megelőzésre.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.