Felvételi 2017: mi az a közszolgálati ösztöndíj, és kik kaphatják meg? Érettségi-felvételi
Eduline

Felvételi 2017: mi az a közszolgálati ösztöndíj, és kik kaphatják meg?

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tanulókra más szabályok vonatkoznak, mint a többi felsőoktatási intézmény hallgatóira.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) három finanszírozási forma van: önköltséges, önköltség fizetésére nem kötelezett hallgató, aki hivatásos, szerződéses vagy honvéd tisztjelölti jogviszonyban áll, illetve a közszolgálati ösztöndíjas, ami az állami ösztöndíjas megfelelője.

Jó hír, hogy a közszolgálati ösztöndíjjal támogatott, valamint a honvédtiszti alap- és mesterképzésen eltöltött félévek nem számítanak bele az állam által támogatott 12 félévbe. Tehát a közszolgálatin szerzett, nem önköltséges képzés után még minden államis féléveteket felhasználhatjátok más intézményben.

Az viszont a közszolgálati ösztöndíjra is igaz, hogy legfeljebb két félévvel csúszhattok, tehát egy 6 féléves alapszakon legfeljebb 8 félévig lehettek közszolgálati ösztöndíjasok, ezután átkerültök önköltséges képzésre.

 

A közszolgálati ösztöndíj esetében is ugyanúgy állalnotok kell, hogy a képzési idő másfélszeresén belül megszerzitek a diplomátokat, illetve a diplomázást követő húsz évben legalább a képzési idővel megegyező időtartamban hazai munkaviszonyban álltok.

Ha nem végzitek el időben a képzést, a támogatás felét, ha a munkavállalói feltételnek nem tesztek eleget, egészét kell visszafizetni.

A 2017-es felvételivel kapcsolatos cikkeinket itt találjátok.

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok Közoktatás Kurucz Tünde

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok

A 16. kerületi iskolákban több szülő szerint nem engedélyezi a tankerület a bérelt buszos kirándulásokat. Az Észak-Pesti Tankerület cáfol, viszont az előző tanévben csak az erre szánt keretösszeg töredékét használták fel az intézmények. Az országban máshol sem jobb feltétlen a helyzet. Vannak olyan iskolák, ahol a szülők fuvarozzák autóval a gyerekeket az osztálykirándulásra.