Matematika írásbelikkel folytatódnak ma reggel nyolc órakor az idei érettségik. Ez vár a vizsgázókra.

Percről percre a matematika érettségiről.

A matematika középszintű írásbeli vizsgája 180 perces. A diák először az I. feladatlapot (45 perc), majd a II. feladatlapot (135 perc) oldja meg. A feladatlapokon belül a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az egyes feladatok között és azok megoldásának sorrendjét is meghatározhatja.

Az I. feladatlap 10-12 feladatot tartalmaz, ezek az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét hivatottak ellenőrizni.

A II. feladatlap két részre oszlik. A II/A rész három feladatot foglal magában, ezek egy vagy több kérdésből állnak. A II/B rész három, egymással megegyező pontszámú feladatot tartalmaz, ezek közül a vizsgázó választása szerint kettőt kell megoldani, és csak ez a kettő értékelhető.

A matematika vizsgatárgy emelt szintű írásbeli vizsgája 240 perces. Az írásbeli vizsga két részből áll, a vizsgázó a rendelkezésére álló időt szintén tetszése szerint oszthatja meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között és azok megoldásának sorrendjét is meghatározhatja.

Az I. részfeladatsor négy feladatból áll, s azok több részkérdést is tartalmazhatnak. A II. részfeladatsor öt, egymással megegyező pontszámú feladatot sorol fel. A vizsgázónak az öt feladatból négyet kell kiválasztania, megoldania, és csak ez a négy értékelhető.

A vizsgázók közép- és emelt szinten is használhatnak függvénytáblázatot (egyidejűleg akár többfélét is), szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológépet, körzőt, vonalzót, szögmérőt, amelyről maguk gondoskodnak. Ezeket az eszközöket a vizsgázók a vizsga során egymás között nem cserélhetik.

A feladatok megoldását központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján értékelik.

Kapcsolódó cikkek

Vélemények az emelt magyarról

A magyarérettségi második részének megoldása

A magyarérettségi első részének megoldása

Diákok véleménye az érettségik első napjáról

A legfurább kérkések az érettségiről

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.