Klinghammer: "lábbal szavaznak" a felvételizők az egyetemekre Érettségi-felvételi
Eduline

Klinghammer: "lábbal szavaznak" a felvételizők az egyetemekre

A nagy átrendeződések elmaradtak, ám az biztos, hogy a tanulók döntik majd el, mely egyetemek és főiskolák nyújtanak...

A nagy átrendeződések elmaradtak, ám az biztos, hogy a tanulók döntik majd el, mely egyetemek és főiskolák nyújtanak értékes képzést - mondta Klinghammer István felsőoktatási államtitkár hétfőn a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

Klinghammer szerint az állami ösztöndíjrendszer lehetőséget biztosít a hallgatók számára, hogy az állam pénzén tanulva megválaszthassák, melyik intézmény szolgáltatásait veszik igénybe, hol szeretnék a több évtizedre szóló tudást megszerezni.

Hozzáfűzte, hogy az idei felvételin változatlanul azok a szakmák vonzották a hallgatókat, amelyek az elmúlt években is divatosak voltak. Az államtitkár szerint jó, hogy a diákok érdeklődése megindult a természettudományos tanárképzés felé, valamint a műszaki pályák is többeket vonzottak. Úgy vélte, azzal, hogy sok egyetem már emelt szintű érettségit követelt meg bizonyos szakoknál, a minőség irányába mozdultak el. Valójában csökkent a műszaki képzésre jelentkezők száma: a 2013-as felvételi nagy veszteseiről itt olvashattok.

Klinghammer szerint a felsőoktatásban nem demokrácia kell, mert teljesítményelv van. Amelyik egyetem vagy főiskola jobban teljesít, ezáltal értékesebb diplomát ad, az vonzza a fiatalokat, így tehát lábbal szavaznak a hallgatók – tette hozzá.

Lengvárszky Attila, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) oktatási igazgatója szerint ugyanakkor továbbra is megfigyelhető egyfajta Budapest-centrikusság, mert a hallgatók már az egyetemi évek alatt szeretnének munkát kapni, és mivel a kapcsolati tőke nagyrészt ekkor alakul ki, ezért a jövő szempontjából nem mindegy, hogy hol kezdik el tanulmányaikat.

Pécsett 4700-an kezdhetik meg tanulmányait ősztől, közülük 3780-an állami ösztöndíjasok lesznek: a férőhelyek 93 százalékát sikerült feltölteni. A felvettek 80 százaléka nappali tagozaton tanul majd, az arány lehetett volna jobb is - mondta az oktatási igazgató. Az idén a legnépszerűbb a gazdálkodási és menedzsment, a gépészmérnök, a biológia, a földrajz szak, valamint az igazságügyi, igazgatási képzések, az osztatlan képzések közül pedig az orvosi, fogorvosi és gyógyszerész szakra jelentkeztek a legtöbben. A mesterképzéseknél az elsők közé került a pszichológia, a pénzügy és az emberi erőforrás.

A Debreceni Egyetemre az országos tendenciának megfelelően kevesebben jelentkeztek, mint tavaly. Kevésbé volt népszerű az andragógia és a pedagógia alapszak, a mesterképzések közül pedig a hungarológia, a szociológia, német nyelv és irodalomkultúra – mondta Jávor András, a Debreceni Egyetem (DE) oktatási rektorhelyettese.

Az idén jól járt a mezőgazdasági kar, a gazdasági karok, a gyermeknevelési és felnőttképzési kar. Az egészségügyi képzések hasonló eredményt hoztak, mint az előző évben, a műszaki, természettudományos és az informatikai szakokon azonban csökkent a jelentkezések száma. A legnagyobb visszaesés a jogi képzésen volt tapasztalható – tette hozzá. A 2013-as felvételivel kapcsolatos összes cikkünket itt olvashatjátok, a ponthatárokat pedig itt nézhetitek meg.

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.