Pénteken délután kettőtől a Corvinus felvételi előkészítő szervezete, a Studium Generale a tervek szerint járókelőknek...

Pénteken délután kettőtől a Corvinus felvételi előkészítő szervezete, a Studium Generale a tervek szerint járókelőknek fog matekot, történelmet és közgazdaságtant tanítani a szervezet történetének első nyilvános, utcai megmozdulásán. A Deák Ferenc téri evangélikus templom előtti téren egy körülbelül 600 fős csapattal fognak felvonulni, amely a szervezet önkéntes tanári gárdájából és tanítós diákjainak egy részéből áll.

A rendezvény egy köztéri, szórakoztató előadássorozat lesz, mindhárom említett tantárgyat érintve. Székek segítségével fognak kialakítani egy mesterséges tantermet, ahova minden érdeklődőt várnak.

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.