Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a műszaki és informatikai állami képzések a legnépszerűbbek, ám a számok mást mutatnak.

Felsőoktatási képzésekre idén öt százalékkal többen jelentkeztek, és 2000 diákkal többet is tudtak felvenni  - mondta Stéger Csilla, az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese az M1-nek. Idén a 111 ezer jelentkezőből 74 ezren kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat.

Az állami ösztöndíjas finanszírozási formában egyértelműen a műszaki és az informatikai terület a legnépszerűbb - közölte. Mérnökinformatikus szakra 1696, gépészmérnök szakra 1600, programtervező informatikus szakra 1128, villamosmérnök szakra pedig 1002 jelentkezőt vettek fel.

Mennyi pont kellett annak, aki informatikus lenne?

A nagy hiányszakmának számító informatikán belül idén is mérnökinformatikus szakra jelentkeztek legtöbben.

A Felvi adatai azonban mást mutatnak: a műszaki vonalon 18298-an, informatikai képzéseknél pedig 9457-en jelentkeztek államira. Önmagában a gazdasági képzéseknél 22 ezren kerestek állami helyet, a pedagógus ágazatban is 19 ezren, ám arányaiban nem nyerhettek annyi ösztöndíjas státuszt. Lényegében az állami helyek elosztásával terelik a fiatalokat a műszaki és informatikai képzések irányába.

Pont az iméntiekkel kapcsolatban, hogy mennyire lehet a jelentkezőket a munkaerőpiac igényei szerint bizonyos képzési területek felé terelni, Stéger Csilla azt mondta: a műszaki-informatikai területen ott ugrott meg a jelentkezés a leginkább, ahol van a képzésnek duális formája. Tehát nem ezek a legnépszerűbbek, egyszerűen ide veszik fel a legtöbb államis hallgatót.

Mérnöki szakok: itt vannak a 2016-os ponthatárok

Évek óta a gépészmérnöki a legnépszerűbb mérnökszak. Vajon mennyi pont kell ahhoz, hogy valaki ezt a pályát válassza? Megnézzük a többi mérnöki szak ponthatárait is. Gépészmérnöknek 5330-an jelentkeztek idén, ami még a tavalyi számnál is magasabb. Első helyen 2972-en szeretnének erre a szakra bejutni.

Stéger Csilla hozzátette, hogy az idén is népszerűnek bizonyuló tanári szakokra azóta nőtt meg a jelentkezés, hogy bevezették a Klebelsberg-ösztöndíjat. Közlése szerint a pótfelvételi keretében csütörtökön hirdetik meg a már kizárólag költségtérítéses képzéseket a felvi.hu-n, az ott közzétett ponthatárok alapján dönthetik el az érintettek, hogy beadják-e jelentkezésüket valamelyik képzésre.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.