Felvételi 2013: többen szerezhetnek állami ösztöndíjas helyet, mint tavaly Érettségi-felvételi
eduline/mti

Felvételi 2013: többen szerezhetnek állami ösztöndíjas helyet, mint tavaly

A korábbi évekhez képest több állami ösztöndíjas hallgatót vesznek fel idén a felsőoktatásba az új felvételi eljárás...

A korábbi évekhez képest több állami ösztöndíjas hallgatót vesznek fel idén a felsőoktatásba az új felvételi eljárás logikájának köszönhetően - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Maruzsa Zoltán megjegyezte, hogy akár százezer ösztöndíjas hallgatónak is volna hely a felsőoktatási intézmények által meghirdetett ösztöndíjas kapacitások alapján. 

Azt mondta, a jelentkezések szerint a magyar felsőoktatásba az idén is "igen tömeges" ösztöndíjas hallgatói létszámra lehet számítani, "és ez kifejezett öröm a kormány számára", mert a felsőoktatást nagyon fontos célterületként kezeli.

Friss felvételi statisztikák

A tíz legnépszerűbb alapszak

Az öt legnépszerűbb mesterszak

A tizenhat, központilag meghatározott ponthatárral rendelkező szak statisztikái

Drasztikusan visszaesett a kommunikáció szakra jelentkezők száma

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.