Hogyan lehet 110 ezer forintot költeni felvételi lapra? Érettségi-felvételi
Eduline

Hogyan lehet 110 ezer forintot költeni felvételi lapra?

Úgy, hogy valaki ötvenhat képzést jelöl meg - biztos, ami biztos alapon.

Pont Ott Parti

Pont Ott Parti 2011-ben. Van, aki 56 szakon próbálkozik

Úgy, hogy valaki ötvenhat képzést jelöl meg - biztos, ami biztos alapon. A 2012-es felvételi csúcstartója ezzel a teljesítménnyel a 2011-es rekordert is lehagyta, ő ugyanis „mindössze” negyven szakon próbálkozott, de 2010-ben is ötven megjelölt képzés volt a maximum.

Számításaink szerint az idei csúcstartó 57 500 és 115 ezer forint közötti összeggel gazdagította az Oktatási Hivatalt – az összeg attól függ, kapott-e engedményt az eljárási díjból hátrányos helyzet miatt, illetve megjelölte-e ugyanannak a szaknak és az önköltséges és az államilag finanszírozott változatát, ezekért ugyanis négyezer helyett csak kétezret kell fizetni. Ebből a pénzből egyébként pont kijött volna egy félév az olcsóbb alapszakokon.

A legtöbben idén is a 19-20 éves korosztályból jelentkeztek, a legfiatalabb és a legidősebb felvételiző között 78 év a különbség: a legfiatalabb jelentkező 1997-ben, a legidősebb 1919-ben született. Igaz, a szakemberek szerint valószínű, hogy ez utóbbi születési dátumot elgépelték.

Felvételi 2012: számok, tendenciák, népszerűségi listák

A legnépszerűbb alap- osztatlan és szakok listája


A legnépszerűbb mesterképzések listája

A legtöbb felvételizőt vonzó egyetemi és főiskolai karok rangsora

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.