Erre az egyetemre egyetlen diák sem került be 2013-ban Érettségi-felvételi
Eduline

Erre az egyetemre egyetlen diák sem került be 2013-ban

25 ezer felvételizőből egy sem ment át a Libériai Egyetem (University of Liberia) tesztjén.

A Libériai Egyetem kampuszának bejárata

25 ezer felvételizőből egy sem ment át a Libériai Egyetem (University of Liberia) tesztjén. Az ország oktatási minisztere hihetetlennek tartja az esetet, az egyetem szerint azonban a diákokból hiányzik a lelkesedés, és angolul sem tudnak elég jól. A felvételizők úgy érzik, összetörték az álmaikat - írja a BBC. A University of Liberia Nyugat-Afrika legrégebbi egyeteme: 1862 óta oktatnak az intézményben - ma már angolul -, egyetemi címet 1951-ben szerzett az iskola.

Liberiában egy évtizede ért végét a polgárháború, az oktatási rendszer pedig még mindig nem állt helyre: rengeteg iskolában hiányoznak a tanításhoz szükséges kellékek, a tanárok pedig nem elég képzettek.

Ugyanakkor ez az első év, hogy egyetlen diák sem ment át a felvételi teszten, amelyért 25 dollárt kell fizetni. Az oktatási miniszter, Etmonia David-Tarpeh a BBC-nek elmondta: azt tervezi, hogy felkeresi az egyetemi vezetőket az üggyel kapcsolatban. Hozzátette: ismer néhány felvételizőt, és az iskolákat is, ahova jártak, ezért nagyon szeretné látni a felvételi teszt eredményeit.

Az egyetem szóvivője, Momodu Getaweh azonban azt mondta: az intézmény kitart a döntése mellett, és nem hagyja magát "érzelmek által befolyásolni". "A kormányzatnak kell tennie valamit. A háború tíz éve véget ért, itt az idő, hogy magunk mögött hagyjuk és reálisan lássuk a helyzetet" - tette hozzá. Milyen ösztöndíjakat kaphattok egyetemistaként, főiskolánként? A teljes listát itt találjátok.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.