Megvannak az első felvételi adatok: 8600-an kerültek be az ELTE-re Érettségi-felvételi
Eduline

Megvannak az első felvételi adatok: 8600-an kerültek be az ELTE-re

8600 felvételiző jutott be az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) képzéseire, közülük ötszázan osztatlan tanári képzésen kezdik meg tanulmányaikat szeptembertől – közölte az eduline-nal az intézmény.

Az ELTE négy százalékkal több hallgatót vett fel, mint egy évvel korábban: nyolc karra, 258 alap- és osztatlan szakra, valamint 94 mesterszakra összesen 8600-an jutottak be. Nemcsak a tanári szakokon nőtt az elsőévesek száma – tíz százalékkal több elsőéves lesz a 2014/2015-ös tanévben, mint egy évvel korábban –, hanem a bölcsész- és jogi képzéseken is emelkedett a felvettek száma.

Itt találjátok folyamatosan frissülő tudósításunkat a ponthatárokról.

Itt van az összes felvételi ponthatár!

„2013-hoz képest országosan 9 százalékkal növekedett a felsőoktatásba jelentkezők száma, az Eötvös Loránd Tudományegyetem ismét a legnépszerűbb intézmény volt a 2014-es felvételi eljárásban. A jelentkezők közül minden ötödik felvételiző (22 828 fő, az összes jelentkező 21,5 százaléka) az ELTE-re adta be jelentkezését, az első helyen pedig 12 988-an (az összes jelentkező 12 százaléka) jelölték meg a tudományegyetem valamely szakját – ez volt az utóbbi öt év legjobb ELTE-s eredménye” – olvasható az egyetem közleményében.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.