Több mint hat évtizedes késéssel, 82 éves korában vehette át érettségi bizonyítványát egy pozsonyi férfi, akit az...

Képünk illusztráció

Több mint hat évtizedes késéssel, 82 éves korában vehette át érettségi bizonyítványát egy pozsonyi férfi, akit az ötvenes években egyenesen az iskolapadból vitt börtönbe az akkori kommunista rezsim rendőrsége - számolt be a Novy Cas szlovák bulvárlap hétfőn.

A most 82 éves Anton Tomíkot 1951-ben, közvetlenül az érettségi vizsga előtt tartóztatták le, hazaárulásért. A Fajnor utcai ipari szakközépiskola akkor 19 éves diákját rendszerellenes tevékenységgel, röplapok terjesztésével vádolták.

A fiúra egy koncepciós perben először halálbüntetést kértek, ám végül 15 év fegyházra ítélték. Anton Tomík büntetése jelentős részét az akkori Csehszlovákia leghírhedtebb börtöneiben töltötte, Lipótváron, Ilaván és a rendszerellenes tevékenységgel vádoltak számára fenntartott jáchymovi munkatáborban, amelynek lakóit a helyi uránbányában dolgoztatták. Jáchymovban a férfi néhány társával együtt alagutat ásott a munkatáborból, hogy szökni próbáljanak. Bár tervük részben sikerült, tízüknek sikerült elszökni, ám nem sokáig örülhettek a szabadságuknak, hiszen két héten belül mindegyiküket elfogta a rendőrség, a szökésben lévő Tomíkot újbóli letartóztatása során meg is lőtték.

A kilencvenes években rehabilitált szlovák férfi, szimbolikus gesztusként, hat évtizedes késéssel megkapta az érettségi bizonyítványt, amelyet vasárnap vett át az iskola mostani igazgatójától.

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.