Mégis van hiánypótlás a 2025-ös pótfelvételin Érettségi-felvételi
Gál Luca

Mégis van hiánypótlás a 2025-ös pótfelvételin

A pótfelvételi ponthatárait várhatóan augusztus 27-én hirdetik ki, de addig is lehet még dolga a felvételizőknek.

Frissítés 08.18. 9:16

Korábbi cikkünkben arról számoltunk be, hogy az idei pótfelvételin nincs lehetőség dokumentumpótlásra. Erre abból következtettünk, hogy a Felvi oldalán elérhető tájékoztató szerint minden, a jelentkezéshez és a pontszámításhoz szükséges dokumentumot a jelentkezés benyújtásával egy időben kellett feltölteni, pótlási határidőt pedig nem tüntettek fel. Egy olvasónk azonban jelezte, hogy ezzel szemben ő értesítést kapott arról, hogy öt nap áll rendelkezésére a hiányzó dokumentumok pótlására.

A Felvi.hu végül augusztus 14-én közölte, hogy a pótfelvételire való jelentkezések feldolgozása már folyamatban van, ezért különösen fontos, hogy rendszeresen ellenőrizzétek az e-mail fiókotokat. Az esetleges hiánypótlási felhívások és egyéb értesítések ugyanis erre a címre érkeznek, így a következő napokban már új üzenetek megjelenésére is számítani lehet.

 

Pótfelvételi 2025

Itt van minden infó, amit az egyetemi beiratkozásról tudnotok kell

A ponthatárok kihirdetését követően a felvételt nyert hallgatók szeptember 1-jén kapják meg az adott felsőoktatási intézménytől a felvételi határozatot, valamint a beiratkozással kapcsolatos információkat.

 

 

A pedagógusképzésekre felvettek mindössze 19 százaléka férfi – így alakult az idei felvételi nemek szerinti eloszlása Felsőoktatás Gál Luca

A pedagógusképzésekre felvettek mindössze 19 százaléka férfi – így alakult az idei felvételi nemek szerinti eloszlása

Idén is látványos különbségek rajzolódnak ki a felvételi statisztikákban: van olyan képzési terület, ahol a felvett hallgatók több mint 80 százaléka férfi, de olyan is akad, ahol pedig a nők vannak döntő többségben. Összeszedtük, mely képzési területek a leginkább „fiúsak” és melyek a leginkább „lányosak”, és azt is, hol sikerült közel kiegyenlített arányt hozni.