Tavalyhoz képest jóval több diákot vettek fel osztatlan tanári képzésekre, sok helyen még a 300 pontot sem kellett elérni Érettségi-felvételi
Kurucz Tünde

Tavalyhoz képest jóval több diákot vettek fel osztatlan tanári képzésekre, sok helyen még a 300 pontot sem kellett elérni

Tavalyhoz képest 681-gyel több diákot vettek osztatlan tanárszakra, de még így is csak 2265-en kezdik meg a tanulmányaikat ősztől valamelyik osztatlan tanárképzésen.

220 és 300 pont közötti pontokkal jó eséllyel be lehetett kerülni az idei felvételin olyan osztatlan tanárszakra, mint digitális kultúra-történelem, biológia-matematika vagy éppenséggel angol.(Volt olyan egyetem, ahol a tanító alapszakhoz még ennyi sem kellett.)

Ezeknek azerős hármas-gyenge négyes érettségivel is megugorható ponthatároknak pedig az lett a következménye, hogy az előző évhez képest 681-gyel több, összesen 2265 diákot vettek fel valamelyik osztatlan tanári képzésre.

Ha megnézzük, az Oktatási Hivatal statisztikáiból kiderül, hogy utoljára 2018-ban kerültek be nagyjából ugyanennyien tanárszakra. A negatív mélypontot a 2020-as eljárás jelentette, amikor a felvételizők száma csak 1695 volt.

A pálya vonzerejét javította, hogy például 2025-ben és 2024-ben is emelkedett a pedagógusok fizetése.

Ezzel párhuzamosan érdemes megjegyezni, hogy az Eduline-nak korábban Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke úgy fogalmazott, hogy a korábbi évek statisztikái alapján a lemorzsolódás miatt, a felvett diákok egyötöde áll majd pályára.

Ezzel pedig nem könnyen lehet pótolni a nyugdíjba vonuló tanárokat, főleg például a természettudományos tantárgyakból. Alig egy hónappal a 2025/2026-os tanév kezdete előtt nagyjából szinte lehetetlen feladat például fizikatanárt találni.

 

 

 

Hány percet telefonozhat, tabletezhet egy gyerek naponta? Campus life Kurucz Tünde

Hány percet telefonozhat, tabletezhet egy gyerek naponta?

Milyen hosszú távú következménye lehet, ha egy kisgyerek túl sokat van az online térben? Mikor lehet okoseszközt adni először a gyerek kezébe? Hogyan lehet kimozdítani a legkisebbeket a való világba? Dr. Konok Verával, az Alfa Generáció Labor vezetőjével és társalapítójával beszélgettünk.