Jelentősen csökkent az állami ösztöndíjas pedagógusképzések száma a pótfelvételin a tavalyihoz képest Érettségi-felvételi
Gál Luca

Jelentősen csökkent az állami ösztöndíjas pedagógusképzések száma a pótfelvételin a tavalyihoz képest

Az idei pótfelvételin drasztikusan szűkült azoknak a pedagógusképzéseknek a köre, amelyek állami ösztöndíjas formában érhetők el. Az óvodapedagógusnak jelentkezők mindössze a német nemzetiségi óvodapedagógus képzésen tanulhatnak térítésmentesen.

Míg 2024-ben például az ELTE és a Károli Gáspár Református Egyetem is kínált állami ösztöndíjas helyeket a csecsemő- és kisgyermeknevelő alapszakra, addig idén ez a lehetőség már csak az ELTE-n érhető el – ott is kizárólag önköltséges formában.

Tavalyhoz képest mintegy 36 százalékkal kevesebb az állami ösztöndíjas képzés a pótfelvételin

Az óvodapedagógus képzések közül csak a „nemzetiségi óvodapedagógus (német)” szak maradt meg állami finanszírozással, ezt a következő egyetemek hirdették meg:

  • Eötvös Loránd Tudományegyetem (Budapest)
  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem (Esztergom)
  • Pécsi Tudományegyetem (Szekszárd)

A hagyományos, általános óvodapedagógus képzések kizárólag önköltséges formában érhetők el.

Hasonló a helyzet a tanító alapképzéssel is: állami ösztöndíjas formában csak a „nemzetiségi tanító (német)” szak található meg, amelyet két intézmény kínál:

  • Pécsi Tudományegyetem (Szekszárd)
  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem (Esztergom)
Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek negyedikes feladatlapjai és megoldókulcsai matekból Közoktatás Kurucz Tünde

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek negyedikes feladatlapjai és megoldókulcsai matekból

2026. január 24. - bár még messzinek tűnik, de ezen a napon írják a nyolcosztályos gimnáziumba készülő negyedikesek is a központi írásbelit magyarból és matekból. Mivel a feladatsor szerkezetében nagyon hasonlít most is a korábbiakra, ezért mutatjuk az elmúlt három év feladatlapjait és megoldókulcsait matekból.